Nemzeti kisebbségek mutatkoznak be Segesváron

Törökök, tatárok, ruténok és szászok, zsidók, örmények, bolgárok, görögök, lengyelek, olaszok és még számos más, Romániában élő nemzeti kisebbség hagyományőrző tánccsoportja, zenekara, kézművese lepi el augusztus 20-23. között a segesvári várat, ahol 13. alkalommal szervezik meg a ProEtnica Interkulturális Fesztivált.

A rendezvényt a Norvég Alap támogatásával szervezik, a romániai 20 nemzeti kisebbségből 19 képviselteti magát. A cseh közösség igazoltan fog hiányozni, ugyanis épp azon a hétvégén ünnepli a cseh kulturális napokat is – tudtuk meg a szervezőktől.

A hagyományos tánc- és zene-, illetve kézműves bemutatókon kívül tudományos-kulturális programot is szerveznek. A segesvári polgármesteri hivatalban augusztus 21-én, pénteken délelőtt 11 órától a Divers Egyesület az erdélyi örmények múltjáról, jelenéről és jövőjéről tart kerekasztal-beszélgetést. Az esemény meghívottja dr. Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület elnöke.

Azt követően déli egytől a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége várja egy konferenciára az érdeklődőket, amelynek témája a 2015. május 3-i braunschweigi emlékmenet, illetve délután 2 órától a romániai zsidó írókról beszélgetnek. Szombaton 11 órától könyvbemutatóra kerül sor, A romák a 18-19. századi szász kultúrában című kötetet ismertetik. Az 1 órakor kezdődő kerekasztal-beszélgetésnek az antiszemitizmus kialakulása a témája, délután 3-tól pedig a Román Akadémia szervezésében a Románia fejlődéséhez hozzájáruló nemzeti kisebbségekről esik szó.

Vasárnap délelőtt a Divers Egyesület szervezésében a beszélgetés témája az interkulturalitás szerepe a multikulturális közösségekben. A tudományos-kulturális sorozatot a főúri kastélyokról szóló beszélgetés zárja, amelynek meghívottja Haller Béla.

Ez a tizenharmadik fesztivál

A ProEtnica Interkulturális Fesztivált 2001-ben szervezték meg első alkalommal, két év kimaradt, így ez lesz a 13-ik – tájékoztatott a fesztivál igazgatója Volker Reiter. A program szerint elsőként a Romániai Rutének Kulturális Egyesülete, annak La Stivocica nevű, a Suceava megyéből, Dărnești községből érkező tánccsoportja. Majd egymást követik a szerb, a tatár-török muzulmán közösség, az örmény, görög, bolgár, rutén, zsidó, horvát, macedón, lengyel, szlovák, olasz, aromán, szász, ukrán, roma, magyar, német tánccsoportok.

A hagyományos néptánc és népzene mellett a szervezők a kortárs művészeteket sem szeretnék elhanyagolni. Ennek jegyében a színház, képzőművészet és koncert is lesz, interaktív rendezvények a nemzeti kisebbségeket érintő témákban. Kiállítanak a kézművesek, bemutatják hagyományos népművészetüket fararagók, keramikusok, sószobrászok, könyvkötők, emellett ékszerészek munkái tekinthetők meg.

A várban szervezett rendezvényekre ingyenes a belépő.

Kapcsolódók

Kimaradt?