Románia tényleg meg van győződve, hogy példaértékű a kisebbségpolitikája

Bogdan Aurescu  külügyminiszter szerint Románia jó példát mutat a világnak az interkulturális kapcsolatok terén, és azt szeretné, ha a román modellt honosítanák meg Európának azokban az országaiban is, ahol „a román kisebbséghez tartozó személyek” élnek.

Mindezt abból az üzenetből idézte az Agerpres hírügynökség, amelyet a külügyminiszter a határon túli románok 13. marosfői nyári egyeteméhez intézett hétfőn. A külügyminiszter szerint Románia elvárja, hogy a határon túli románok számára biztosítsák az etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitás megőrzését, és ehhez legalább olyan jogokat kér, mint amilyeneket Románia biztosít a területén élő nemzeti kisebbségeknek.

Aurescu úgy vélte, erős érv Románia számára, hogy interkulturális párbeszédet gerjesztett saját kisebbségei és a többség között, és a saját tapasztalatai alapján értette meg, hogy „azok a szilárd demokráciájú társadalmak, amelyeket a toleranciára, a kölcsönös tiszteletre, a kulturális sokszínűségre, az etnikumközi párbeszédre és az interkulturalitásra építettek”. A külügyminiszter szerint az interkulturalitás román modellje stabilitási tényező mind a bel- és külügyekben, mind pedig regionális viszonylatban. 

Üzenetében a román diplomácia vezetője biztosította a határon túli román közösségek vezetőit, hogy a tárca „felelősséget visel a román értékek megőrzéséért, az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás ápolásáért, és a más államok területén élő román közösségek jólétéért”. Hosszabb távon fontosnak tartotta a román állam minél hathatósabb segítségnyújtását, hogy a határon túli román közösségek fontos szerepet kapjanak a román állam és országaik kapcsolatainak a fejlesztésében. 

„Románia továbbra is pozitívan válaszol minden olyan erőfeszítésre, mely a demokrácia támogatására és az emberi jogok védelmére irányul a szomszédos államokban. A kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása egy jogállam demokratikus működését biztosítja, és Románia továbbra is kész támogatni minden kétoldalú, sokoldalú, regionális vagy nemzetközi erőfeszítést, amelyik ezen a megközelítésen alapul” - közölte Bogdan Aurescu külügyminiszter. 

A székelyföldi Marosfőn tartott nyári egyetemet a határon túli román közösségek vezetői számára szervezik évről-évre a térségben működő román civil szervezetek a külügyminisztérium támogatásával.

Kapcsolódók

Kimaradt?