banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kezdődjön hamarabb az iskola, kérik a diákok

Kezdődjön egy héttel hamarabb az iskola ősszel, a második félév pedig fejeződjön be ugyanennyivel előbb - a Konstanca megyei diákszövetség (AEC) többek között ilyen módosítási javaslatokkal reagált a tanügyminisztérium közvitára bocsátott 2015-2016-os tanév szerkezet-tervezetére. A tanulók többek között azzal érvelték meg javaslatukat, hogy a nyár beköszöntével már kevésbé tudnak az iskolára koncentrálni.

A módosító javaslatok között szerepel az is, hogy az első félévi dolgozat írják meg december 11-én, a tervezetben szereplő 18. helyett.

A június 10-én közvitára bocsátott tervezet itt böngészhető

Az AEC szerint amennyiben szeptember 7-én kezdődne az iskola, és június 11-én fejeződne be a második félév, az iskola utolsó heteiben hatékonyabban folyhatna az oktatás, a tanulókat pedig nem kapná el olyan gyorsan a nyári hangulat.

Ami az első félévi dolgozatokat illeti, a tanulók úgy érvelnek, amennyiben a minisztérium által javasolt december 18-i időpont mellett maradnak, a diákok már régen a téli ünnepekre koncentrálnak. Szerintük ésszerűbb lenne, ha ezt egy héttel hamarabb, azaz december 11-án írnák meg a tanulók.

Kérik továbbá, hogy vezessék be és vegyék komolyan az iskolákban a tanulók és a hallgatók nemzetközi napját, november 17-ét, az oktatási intézményekben pedig szervezzenek ennek megfelelő speciális programokat. Méltánytalannak tartják, hogy miközben a romániai iskolákban megtartják a pedagógusnapokat, az oktatási rendszer alapjául szolgáló diákok nemzetközi napjáról megfeledkeznek.

Szeretnék azt is, hogy az Iskola másként alatt a diákszervezetek az oktatási intézményektől független programokat is szervezhetnének, amelyek "csupán" a tanfelügyelőségek, a tanügyminisztérium védnöksége alatt állnának. 

Kapcsolódók

Kimaradt?