Románia melyik régiójában a legnagyobb a diákok IQ-szintje?

A legtöbb romániai középiskolás az IT-szektorban szeretne dolgozni, vagy ügyvéd, menedzser szeretne lenni, hiába mutat mást a valós piaci kínálat és elvárás - derül ki a D&D Research, eJobs és Samsung közös, országos felméréséből, amelyet nyolcezer 16 és 18 év közötti középiskolás körében végeztek el tavaly.

A tanulmány kimutatta, a diákok preferenciái régiónként, nemenként változik. Az is kiderült, hogy Moldvában a legmagasabb a középiskolások IQ-szintje. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy ott nagyon motiváltak a fiatalok, hiszen kevés a lehetőség, az állásokért jobban meg kell harcolni. A fiatalok Havasalföldön a legdinamikusabbak, a legrugalmasabbak pedig Erdélyben.

A diákok preferenciái: programozó (14,6 százalék), informatikai mérnök (11 százalék), ügyvéd (10,7 százalék), menedzser (9,7), színész (8,5), sebész (8,4), könyvelő (6,6), kardiológus (5,3), gyógyszerész (5,1), építész (5). Az ország keleti régióiban leginkább a "pragmatikus" (programozó, ügyvéd, menedzser), míg a nyugati országrészeken a "humán" szakmákat választották legtöbben.

A fiúk leginkább programozók, mérnökök és menedzserek szeretnének lenni, a lányok ügyvédek, színészek és sebészek.

A tanulmány arra is rávilágít, hogy a középiskolások elvárásainak az iskolarendszer nem tud igazán megfelelni. A megkérdezettek személyiségportfoliója szerint a középiskolások az interakciót, a sok kommunikációt, az együttműködést preferálják, ezzel szemben az iskolarendszer a merev, a gyakorlatot, az együttműködést legtöbbször mellőző oktatást nyújtja.

Kapcsolódók

Kimaradt?