Balog Zoltán: erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk

Jó oka volt Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének, hogy a hét végén Szatmár megyébe látogatott, hisz minisztériuma az itteni magyarság számára több fontos objektum felújítását, illetve építését támogatta. Nagykárolyban például a Kalazanczi Szent József Katolikus Líceum sporttermének a létesítését, a hátár-széli Berén a református templom renoválását, Szatmárnémetiben pedig a városépítő püspök, Hám János egészalakos szobrának az elkészítését, valamint a Református Gimnázium tetőzetének javítását. Ez utóbbi csak mostanában fejeződött be annak a húszmillió forintnak köszönhetően, amit a Balog Zoltán vezette minisztériumtól kaptak. A megújult tetőzett adott alkalmat arra, hogy éppen most látogasson el ide. Mielőtt pénteken a megye vezetőinél is járt, szombat délelőtt a gimnáziumban találkozott a térség magyar vallási és világi előljáróival, köztük az  RMDSZ vezetőivel, illetve parlamenti  képviselőivel.

A neves vendég péntek este részt vett a katolikus székesegyházban tartott misén, majd az előtte lévő Hám János-szobornál tartott ünnepségen. Az itt és a látogatás más állomásain mondott beszédének lényegét már közölte a maszol. ro, ezúttal csak azt a rövid egy mondatát írjuk ide, hogy szerinte mit jelent a szatmáriaknak a  szentté avatásának befejező szakaszába érkezett püspök szobra: ”Azt, hogy itt voltunk, itt vagyunk és itt leszünk!”. Balog Zoltán szombat délután Nagykárolyban fejezi be látogatását.

Kimaradt?