Erdészeti törvény: az RMDSZ kitart az elvei mellett

Ismét napirendre kerül az új erdészeti törvény kérdése, miután az államelnök újratárgyalás végett visszaküldte azt a Parlamentnek. Az újratárgyalási eljárásról Molnár Zsolt, az RMDSZ képviselője, a Környezetvédelmi bizottság tagja elmondta, hogy ezúttal csak az államelnök által kifogásolt kérdéseket vitatják majd meg.

Széles egyetértés van az RMDSZ frakcióban azzal kapcsolatban, hogy az eredeti elveinket továbbra is fenn kell tartanunk. Az erdészeti törvény előkészítése során az RMDSZ három elvet tartott szem előtt: szüntessük meg az illegális fakitermelést, szorítsuk vissza a monopolhelyzet-közeli nagyvállalatokat és hozzuk előnyös helyzetbe a hazai erdőtulajdonosokat és faipari vállalatokat” – nyilatkozta Molnár Zsolt az erdészeti törvény kapcsán. „A tavalyi parlamenti vita kapcsán több kérdésben is határozottan léptünk fel és nyilvánvalóvá tettük mindenki számára, hogy csakis akkor tudjuk támogatni ezt a törvényt, ha érvényesülnek ezek az elvek. Ezt akkor sikerült megvalósítani” – tette hozzá a képviselő.

Mint ismeretes, közel egy hónappal ezelőtt az államelnök felülvizsgálatra küldte vissza a nemrég megszavazott erdészeti törvényt, kifogásolva a monopolhelyzet elkerülését, valamint a hazai bútoripari cégek elővásárlási jogát elősegítő cikkelyeket. „Tekintettel arra, hogy az államelnök által kifogásolt cikkelyek éppenséggel azok, amelyekért az RMDSZ annak idején komolyan harcolt, újratárgyalás alatt továbbra is ugyanazokat követjük” – zárta nyilatkozatát Molnár Zsolt.

Kapcsolódók

Kimaradt?