Az ukrán rendszer előbb-utóbb bebukik – véli Tálas Péter. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az 5. Szociológus Napok meghívottja az ukrajnai válság szakaszairól, összetettségéről, a Nyugat magatartásáról, a különböző álláspontokról beszélt.

A válság első szakaszaként a Janukovics-rendszer agóniáját határozta meg, a kirobbanó tüntetéseket és az ellenük indított brutális támadást. Tálas felidézte: decemberben Vlagyimir Putyin találkozott Viktor Janukoviccsal, felajánlva egy húszmilliárd dolláros kölcsönt, amely mellé vélhetően azt mondta, az ukrán elnöknek meg kell nyernie a következő választást.

A második szakasz tavaly februártól július 17-ig, a maláj gép lelövéséig tartott. Az előadó szerint Krím bekebelezése volt az első mozzanat, amely elérte a nemzetközi ingerküszöböt, és kiváltotta az első szankciókat is. "Látható egyébként, hogy Putyinnak tervei voltak, viszont a nagy sietségben nem számolt azzal például, hogy a Krím annektálása olyan helyzetet jelentett, amelyre a nyugat rábólinthatott volna. Ha eljátszották volna legalább a látszatát annak, hogy referendum volt, vélhetően akkor is nyertek volna, és mindez nem jelentett volna ekkora problémát” – fogalmazott Tálas.

Május 25-én szavazták meg elnökké Petro Porosenkót, ez pedig azért volt kulcsfontosságú esemény, mert a legitimitását az oroszok sem kérdőjelezhették meg. Az ő megválasztásával már a szeparatistákkal való szembenállás is megvalósulhatott – mondta az előadó.

A harmadik szakasz 2014. szeptember 12-ig tartott, és mint a szakértő korábban említette, a maláj gép lelövésével kezdődött. Ez a lélektani fordulatként kiemelhető esemény Európa figyelmét hívta fel arra, hogy tulajdonképpen mit is keresnek az oroszok Ukrajnában. Ekkor Moszkva még természetesen tagadott, önkénteseket emlegetett, Tálas szerint azonban ez nyilvánvalóan hazugság volt. A határ megnyílt, az orosz csapatok Dél-Ukrajnát támadták – augusztus 27-től –, majd szeptember 5-én tűzszünetet kötöttek.

Nemzetközi szinten beindult a szankciópolitika, ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy az EU és az USA nem avatkozik be fegyveresen, és hosszan elnyúló konfliktusra számít. Mint ismert, az orosz ellenszankciók, a szeptember 3-4-i NATO-csúcs következett.

A negyedik szakasz szeptembertől az idei év februárjáig tartott. Miután az első minszki szerződés nem tartalmazott az oroszok által preferált politikai pontokat, például azt, hogy Kijev üljön le tárgyalni a szakadárokkal, és a területüknek autonómiát adjon, ráadásul az ukrán választások is kedvezőtlennek bizonyultak a számukra, jelentős ukrán veszteségeket okoztak az orosz-szakadár előrenyomulással – részletezte a szakértő.

A hirtelen nemzetközi változást Barack Obama amerikai elnöknek az a bejelentése okozta, hogy fontolgatják az ukránok fegyverrel való segítségét, ez azonban sokkolta Európát. Tálas felidézte: Angela Merkel német kancellár különösen hangos volt a kérdés kapcsán, a hollandokkal együtt pedig tető alá hozták a Minszk 2 megállapodást. Ennek azonban szintén lehetetlen elvárásai vannak, így kétséges a megvalósulása.

A válságnak alapvetően három szintje van, fejtette ki Tálas Péter. Az első a geopolitikai harc, amelyet az EU és Egyesült Államok vív az Oroszország Föderációval az érdekszféráért. "Kisállami nyomorúságunkból fakadóan tetszik nekünk ez a forgatókönyv, hiszen beleillik abba a történelmi tapasztalatba, ami élénknek él a kelet-közép-európai emberben. Rendszeresen utáljuk a szövetségeseinket, a másikat pedig elkezdjük szeretni" – magyarázta a szakértő.

A regionális szint Európa (Ukrajna) és Oroszországi Föderáció konfliktusáról szól, arról egyrészt, hogy ki fogja modernizálni Ukrajnát, másrészt, hogy kinek az integrációs érdekszervezetébe kerül majd, harmadrészt, hogy ki „nyúlja le” az ukrán piacot. Ezen a szinten két egyenrangú entitásról van szó, holott az EU valóban integrációt akar, míg az orosz fél „szexi és trendi dumának” képzeli az integrációt, és ezzel palástolja igazi terveit – véli Tálas.

Szerinte a bipoláris világ lerombolása után Oroszország retteg. "Engem is kiverne a víz Moszkvában a NATO előretörését látva. Az oroszok terve, hogy legyen egy Lukasenkájuk (a fehérorosz elnök – a szerk.) Ukrajnában és a Moldovai Köztársaságban is" – jegyezte meg.

Nincs közös történelmi élmény

A válság ukrán szintjére senki nem figyel – véli Tálas. Az ukrán állam strukturális válsága kapcsán kifejtette, az ország különböző területein élőknek más és más kulturális identitásuk van. Az ukrán állam előképe néhány évtizedes, korábban megannyi formája volt, így az ukrán társadalomnak nincs közös történelmi élménye, ami megnehezíti a nemzeti integrációt. A Kelet- és Nyugat-Ukrajnában beszélt ukrán nyelv eltér egymástól, az orosz nyelvet pedig ugyan sokan beszélik számos területen, orosz-tudattal jóval kevesebben rendelkeznek az országban – emelte ki Tálas.

Mint mondta, három, öntudattal rendelkező nemzetről beszélhetünk ott, az ukránok és oroszok mellett a magyarokról is. Viszont – tette hozzá – soha nem történt még meg, hogy a lengyel és román kisebbségek a magyarral együtt közös követeléseket fogalmazzanak meg, ugyanis akkor egymást közt is rendezniük kellene soraikat.

Klánok harca

A szakértő az oligarchák közti harcról is beszélt, amelyet a legdrámaibb jelenségként említett. Az ukrán oligarcha-rendszer kapcsán megemlítette a kijevi, a donyecki stb. klánokat, illetve Petro Porosenkót, aki klánokon kívüli, és úgy lehetett elnök, hogy meg tudtak vele állapodni. Majdant, mondta, az ukrán oligarchák finanszírozták – szemben azokkal az összeesküvés-elméletekkel, amelyek szerint ez egy nyugati „befektetés” volt. Tálas szerint a szeparatistákat is ők finanszírozzák.

Az oligarcha-rendszer azért probléma, mert az ország szegénységéhez járultak hozza, ráadásul nem csak gazdasági, hanem politikai hatalmuk is van. „Tökmindegy, kikre szavazol, úgyis mindig ugyanazok fognak győzni” – fogalmazott hozzátéve, az emberek szegények is maradnak, mert az oligarchák mindent elvesznek tőlük, ami pedig szociális feszültségeket okoz. A politikai elit jövőképet sem tudott felmutatni, nem véletlen tehát, hogy az ukrán társadalomban évtizedenként megnő úgy a feszültség, hogy gőzt kell kiengednie, és tiltakozni kezd. Oroszországban bár van egy Putyin, akiről ugyan Tálas nem gondol jókat, de az orosz elnök legalább rá bírt szólni az oligarchákra, és a társadalmi jólétért is tett.

Putyin vagy EU?

A modernizációs dilemma kapcsán elmondta, nyilvánvalóan szükség van modernizálásra, a kérdés pedig az, hogy Putyin vagy az EU képes erre. Tálas szerint az EU mindenképpen nagyobb lehetőséget biztosít erre, mert Oroszország ugyan gazdag, de nem modern, még a várt területeken sem bírja elérni a csúcstechnológiát – energetikai nagyhatalomként például fordíthatna figyelmet erre.

A nyugat nem akarja provokálni Oroszországot, ugyanakkor alapvetően gyengének is tartja őt, mutatott rá. Vélhetően nehéz is volna elfoglalniuk Ukrajnát, a kérdés pedig, hogy ha mégis megtörténne ez, mi jönne utána? Ukrajna ugyanakkor fontos számunkra, de a régiónkon kívül sokakat nem érdekel, tette hozzá. A válság megoldását Németország vállalta magára, a politikai megoldást szorgalmazva.

Tálas megemlítette azt is, az ukrán válságra rá lehet játszani, de különösen rossz, amikor az emberek félnek – mint például a baltiak. A túlzások ellenére tény, hogy az ukrán válság mozgásokat indított el a NATO-ban, az oroszokhoz közel helyezkedő országokat, az orosz kisebbséggel rendelkezőket érzékenyen érinti mindez, emellett az orosz magatartás elvi elfogadhatatlansága miatt Nagy-Britanniában és Németországban is jelentős politikai változások álltak be – a német-orosz kapcsolatok például jelentősen gyengültek.

Ugyanakkor hagyományos oroszbarátok is vannak, Görögország és Ciprus, Szerbia, Bulgária, és talán Magyarország – tette hozzá a szakértő. Az óvatos haladásnak számos híve van: az olaszok, franciák, portugálok, csehek és szlovákok, magyarok és bulgárok, németek. A szakértő kifejtette, szerinte az ukrán rendszer előbb-utóbb bebukik, és miközben mindkét fél a fegyveres harcok befejezéséről beszél, az ukránok is tesznek a tűzre.

(Címoldalas illusztrációnk forrása: wtfrly.com)