Útjára indult az 5. Szociológus Napok

Csütörtökön délután 5 órakor nyitották meg a Max Weber Szakkollégium és a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet szociológia szakának három napos rendezvényét. A Kolozsváron szervezett 5. Szociológus Napok szombatig tart.

Elsősorban a diákok és tanárok azok, akik hajtómotorjai ennek a rendezvénynek, amelynek célja, hogy a szociológiát népszerűsítse a kolozsvári társadalom körében, és megossza a nemcsak országos szinten, hanem nemzetközi porondon is elért legfontosabb eredményeket - fogalmazott nyitóbeszédben Veres Valér intézetvezető. Az idén sikerült egy plusz komponenst behozniuk, egy új médiapartnert, amelynek köszönhetően az elhangzottak erőteljesebben bekerülhetnek a közvéleménybe - ez pedig a Kolozsvári Rádió, mondta.

A Max Weber Szakkolégium nevében Buzogány Izabella arról beszélt, olyan témáknak és előadásoknak ad teret a rendezvény, amelyek nem jutottak be a crriculumba, ugyanakkor cél, hogy ne csak diákoknak adjanak elő. Az évek során Rogers Brubaker, Csepeli György, Hadas Miklós, Fosztó László adtak elő, hangzott el. Idén első ízben diákszekció is gazdagítja a programot.

A rendezvény célja ugyanakkor a szociológiai nézőpont széleskörű megismertetése, illetve a szociológus szakma népszerűsítése. A rendezvény célcsoportja a Kolozsváron élő fiatalok, a kar és más társadalomtudományi szakok hallgatói, valamint az adott témák iránt érdeklődő személyek – áll az esemény honlapján.

A rendezvény programja itt található meg, az előadókról itt tudható meg több információ.

Kapcsolódók

Kimaradt?