Veszélyezteti a muszlim iskoláslányok szüzességét a futás?

Szüzességük védelmében eltiltották a lányokat a futástól egy melbourne-i muszlim iskolában. Az intézmény egy volt tanárának bejelentése nyomán vizsgálat indult az ügyben.

A helyi média beszámolója szerint az Al-Taqwa College igazgatója, Omar Hallak megtiltotta a lány diákoknak, hogy sporteseményeken induljanak, mert az esetleges sérülések miatt terméketlenné válthatnak.

Az intézményben fiú és lány diákokat is oktatnak az előkészítőtől kezdve 12 éves korig. Az iskolának a szintén ausztráliai Tarneitben és Indonéziában is vannak kampuszai.

Az ügy az után robbant ki, hogy az intézmény egy volt tanára levélben tájékoztatta mind a szövetségi, mind az állami oktatási minisztert arról, hogy az igazgató eltiltotta az iskola lánycsapatát egy kerületi sporteseménytől - olvasható az ABC ausztrál hírportálon. "Az igazgató szerint ha a nők túlságosan intenzíven futnak, akkor 'elveszíthetik a szüzességüket'" - fogalmazott levelében a tanár, aki szerint "az igazgató továbbá úgy véli, tudományos bizonyítékok utalnak arra, hogy, ha a lányok megsérülnek, például eltörik a lábukat focizás közben, akkor meddővé válhatnak".

James Merlino oktatásügyi miniszter továbbította az ügyet az illetékes hatósághoz, kivizsgálás céljából. "Amennyiben az állítások igazak, az nagy aggodalomra ad okot" - fogalmazott. Victoria állam Iszlám Tanácsának titkára, Ghaith Krayem ugyanakkor nem adott hitelt az állításoknak. "Amikor olvastam, először azt hittem, hogy csak vicc, és nagyon remélem, hogy tényleg az. Nagyon kétlem, hogy egyetlen tanár, vagy igazgató is ilyet mondana, azt hiszem ennél azért mindannyian kicsit jobban értünk a biológiához" - mondta Krayem, hozzátéve, hogy kapcsolatba fog lépni az intézménnyel az ügy tisztázása érdekében. 

Kimaradt?