Angelina Jolie újabb eltávolító műtéteken esett át

A két évvel ezelőtti masztektómia után most petefészkeit és petevezetékeit távolíttatta el Angelina Jolie. Az amerikai színésznő most is a NY Timesban közölt írásában hozta nyilvánosságra a beavatkozás hírét.

„Nem könnyű meghozni egy ilyen döntést. De ha lehetséges átvenni az irányítást, akkor szembe kell nézni az egészségügyi problémákkal. Meg kell fogadni a tanácsokat, utána kell járni a lehetőségeknek, és meg kell hozni a számodra legelőnyösebb döntést. A tudás hatalom” – fogalmazott Jolie.

Az újabb drasztikus beavatkozást azért végezték el, mert a színésznő egyik petefészkén egy daganatot találtak. Ugyan nem volt rosszindulatú, de orvosa figyelmeztette, a vizsgálat eredményei szerint a rák kezdeti szakaszában vették észre a bajt.

„A méhemet nem vetettem ki, mert a családom történetében nem fordult elő rákos elváltozás azon a területen. Tudom, nem lehetséges minden kockázatot kizárni és a rákra való hajlam attól még bennem van. Mindent megteszek, hogy természetes módon erősítsem az immunrendszerem. Száz százalékig nőnek érzem magam és kiállok a döntéseim mellett, amit a magam és a családom védelmében hoztam meg. Tudom, a gyermekeimnek soha nem kell majd azt mondaniuk: »anyu petefészekrákban halt meg«.”

Angelina Jolie kislány volt még, amikor édesanya rákban meghalt. Hat gyermek édesanyjaként és férje, Brad Pitt támogatásával döntött úgy, hogy eltávolíttatja melleit, miután nagynénje, édesanyja testvére is mellrák miatt halt meg. Egy vérvizsgálat kimutatta nála a rákra való hajlamot, ezért inkább meghozta a drasztikus döntést, ami akkor az egész világot megdöbbentette.

A műtét utáni időszak sem akkor, sem most nem volt egyszerű számára, ám – amint írja – még mindig könnyebb elviselni a műtéttel járó kellemetlen változásokat, mint hogy meg kelljen küzdeni a rákkal. „Hormonkezeléseket kapok, ami miatt klimaxos lettem. Soha többé nem szülhetek, és fizikailag is számos változáson fogok átesni, de nyugodt szívvel várom a változásokat. Nem azért, mert annyira erős nő lennék, hanem mert ez az élet rendje. Nincs mitől félnem. Mélyen együtt érzek azokkal a nőkkel, akiknek azelőtt kell átesniük ezeken a dolgokon, mielőtt saját gyermekük lehetne. Nekik sokkal nehezebb, mint nekem” – írta Jolie.

Kapcsolódók

Kimaradt?