Sarki fényt fotóztak Gyergyó környékén

Nem mindennapi jelenséget rögzített fényképezőgépjével Munzlinger Attila, gyergyószárhegyi asztrofotós: a március 17-én este megjelent sarki fényt a Gyergyóditró melletti Cengelléren és Orotván kapta lencsevégre.

Ritka jelenségként tarthatjuk számon a sarki fény megjelenését, legalábbis a mérsékelt égövön. Még ritkább, hogy egy fotós igazán jó fotót tudjon készíteni róla. Pár napja munzlinger Attila, gyergyószárhegyi amatőr csillagász a lehető legjobban használta ki a légköri jelenség megnyilvánulásának pillanatait és csodálatos fotókat készített.

Hogyan keletkezik a sarki fény?

„Napfolt, napkitörések következtében a napból kidobódott magma becsapódik a föld mágneses szférájába. Nem úgy kell elképzelni, mint azokat a nagy zöld táncoló fényeket, amiket a tévében látunk, hanem az északi égbolton amolyan derengést lehetett látni, mintha hajnalodni készülne" – magyarázta az maszol.ro-nak Munzlinger Attila.

Tájékoztatása szerint 11 évenként a Nap egy heves tevékenységi ciklusba kezd, ami a napfolt-tevékenység. Ilyenkor napkitörések következtében napszél keletkezik, a Napból kidobódott plazma repül az űrbe és becsapódik a Föld mágneses terébe, az eltéríti, és bizonyos komplex jelenségek folytán a napszélnek egy része, ami elektromosan és mágnesesen töltött, beérkezik a sarkoknál a légkörbe. Ez a napszél a légkörrel interakcióba lép, gerjeszti a légkör molekuláit. A gerjesztést a molekula mindig egy foton kibocsájtásával adja le.

"Ugyanaz a jelenség tapasztalható, mint a neonfény esetében, tehát gyakorlatilag ugyanaz történik, csak bolygó méretekben, tehát sok tízezer kilométeres jelenségről van szó. Mindig a sarkok közelében zajlik ez az esemény és attól függően, hogy milyen erős a napszél és az milyen interakcióban volt a Föld mágneses terével, kialakulhatnak sokkal-sokkal erősebb sarki fények, amelyek még nálunk is látszanak. A hatvanas években egy alkalommal a Földközi-tengerről is látni lehetett sarki fényt. Egy nyári éjszakán Rómából is látták a jelenséget” – mondta az asztrofotós, amatőr csillagász.

Remélhetőleg nekünk soha nem lesz részünk a zöld táncoló fények megfigyelésében, ami a sarkaknál természetes jelenség, hiszen ha a mérsékelt égövön olyan erős sarki fényt látnánk, akkor az az jelentené, hogy olyan erős napkitörés volt, ami gyakorlatilag az egész magnetoszférát szinte összepréselte és megszüntette. Ilyenkor óriási méretű sugárzás érkezik a földre, de még nagyobb probléma az, amit geomágneses viharnak hívnak. Ilyenkor óriási intenzitású áramok keletkeznek főleg a fémszerkezetekben, például az elektromos távvezetékekben, amelyek meggyúlnak, gyakorlatilag elolvadnak. Arról nem is beszélve, hogy most már szinte az egész földi technológia a műholdakra hagyatkozik, és ezeket mind elpusztítaná egy erős napkitörés. 1867-ben volt egy ilyen szintű napkitörés, Kerrington eseményként tartják számon, amikor távírók égtek le, távírdászok haltak meg a tüzekben. 2003-ban Kanadában több vezeték tönkrement és három vagy négy napig fél Kanada sötétségben üldögélt.

12 év várakozás egy jó fotóra

A napfolt tevékenységi ciklus vége felé járunk, tavaly 2014-re volt jósolva a maximuma a tevékenységnek, de abból végül egy minimum lett, hiszen sok–sok évtizedre visszamenőleg a legkisebb napfolt-tevékenységet jegyezték. A keddi jelenség éppen a „szezon” végén történt meg és valójában nem is volt nagyon erős, csupán a mágneses impulzus és a magnetoszféra szerencsés találkozásának köszönhető, hogy Erdélyben is látni lehetett, még szabad szemmel is. 

Kimaradt?