Többé nem szállít a tordai cég borotvapengés kiflit

Az aradi hatóságok felfüggesztették a tordai céggel az együttműködést, amely a múlt héten borotvapengés kiflit szállított az aradi építészetre és környezetvédelemre szakosodott szakképzőbe a Tej-kilfi program keretében.

A szóban forgó kiflit csütörtökön szállította ki a cég az iskolának, ahol majdnem súlyos sérülést okozott: egy harmadikos kislány szájában kötött ki uzsonnafogyasztás közben.

A megyei hatóságok képviselője, Cristian Drăgan hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az ügy kivizsgálásáig teljesen felfüggesztették a kiflik kiszállítását a megye iskoláiba, helyette kekszet adnak a gyermekeknek.

Az Arad megyei tanács azt szeretné, ha április elsejétől teljesen felhagynának a kiflikkel, és ha helyettük a tanulók kekszet kapnának. Az iskolákban ennek érdekében kikérik a szülők véleményét is, a következő két hétben közvélemény-kutatásba kezdenek.

Cristian Drăgan elmondta, azért döntöttek a keksz mellett, mert soha nem érkezett rá panasz, és a gyermekek szívesebben fogyasztják, mint a kiflit.

Az borotvapengés kifli ügyét a fogyasztóvédelem vizsgálja.

Kimaradt?