Közeleg a Com`ON Kolozsvár pályázatok beadási határideje

Február 28-án, 23 óra 59 percig adhatóak le a kezdeményezések a Com`ON Kolozsvár – Ifjúsági Részvételi Költségvetés 2015-ben Kolozsváron, Európa Ifjúsági Fővárosában program keretében.

Ha 14 és 35 év közötti, Kolozsváron élő fiatal vagy, tele vagy jó ötletekkel és olyan barátok vesznek körül, akikkel egy húron pendülsz, akkor a Com`ON Kolozsvár neked szól. A programról itt is írtunk.

Mi a Com’ON Kolozsvár?

Egy újdonság Kolozsváron. Az első részvételi költségvetési folyamat, amely a kolozsvári fiatalok bevonását feltételezi egy demokratikus tanácskozásba és döntéshozásba. Így optimális módozatokat dolgozhatnak ki a közpénzek (egy részének) elköltését illetően a Kolozsvár 2015, Európa Ifjúsági Fővárosa program keretén belül.

Pontosabban, a cél az, hogy elkészüljön egy olyan 250 kezdeményezésből álló portfólió, amelyeket fiatalokból álló, kizárólag informális csoportok javasolnak és a helyi közösségnek szólnak.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=bdPZsq9Wu9o

„Miért pont informális csoportok? Mert az ötlet az, hogy a minden fiatalt bíztassunk, késztessünk arra, hogy kreatív módon a közösségi élet részesévé váljon, függetlenül attól, hogy egy civil szervezet tagja vagy sem. Nem kell kolozsvárinak lenned ahhoz, hogy pályázhass, de itt kell élned és Kolozsvárért kell tenned valamit, innovatív választ kell adnod a kolozsvári közösség egy vagy több igényére. Más szóval minden kezdeményezésnek Kolozsvár területén kell megvalósulnia, köztereken vagy más olyan helyszíneken, amelyek ingyenes hozzáférést biztosítanak a résztvevőknek” – olvasható a szervezők közleményében.

Vedd ki részed a közös Kolozsvárból!

Ez a projekt jelmondata, amely azt sugallja, hogy a kezdeményezéseknek összhangban kell lenniük Kolozsvár, Európa Ifjúsági Fővárosa prioritásaival és víziójával: SHARE CULTURE, SHARE SPACE, SHARE WORK, SHARE POWER, SHARE JOY és SHARE VISION (azaz osztozunk és része vagyunk egy közös kultúrának, térnek, munkának, változást előidéző erőnek, örömnek és víziónak).

Bármely kezdeményező csapat (amelynek legalább három tagja kell, hogy legyen) legfeljebb 5 kezdeményezést javasolhat, ezek pedig a fent említett SHARE kategóriák bármelyikébe tartozhatnak.

A versenyben való részvételhez online kell kitölteni egy pályázati űrlapot a cc.yourcluj.ro weboldalon (az űrlap kitölthető magyar és angol nyelven is)

Több mint 125 beérkezett kezdeményezés

Eddig több mint 125 kezdeményező csoport regisztrált a rendszerben, néhányan közülük a pályázati útmutató által szabályozott maximális számú kezdeményezést is leadta.

A projekt koordinátorai szerint ez a szintű részvétel minden szempontból egy újdonság Kolozsváron.

„Egy 250 kezdeményezésből álló portfólió, amelyet a közösség jóváhagy, meglehetősen nagy számot jelent Kolozsvárnak. Úgy tartják, ha egy nagyon bátor célt tűzöl ki magad elé és eljutsz legalább az út feléig, nagyobb sikerélményben van részed, mintha elérted volna az eredeti célt, amelyet eleinte valósnak hittél. Azt szerettük volna elérni, hogy a fiatalok ne bátortalanodjanak el, hogy gondolkozzanak, hogy legyenek annyira kreatívak, amennyire akarnak a közösségi részvételt tekintve, illetve, hogy beiratkozzanak a versenybe. Pontosan ezért, a részvételi feltételek eléggé nagyvonalúak. Örömmel tölt el minket, hogy mostanáig több mint 100 kezdeményező csoport jelentkezett. A Com`ON Kolozsvárnak ez jelenti a beteljesülést” – nyilatkozta Geanina Sălăgean, a Com`ON Kolozsvár PR-koordinátora.

Már csak 3 nap van hátra

A kezdeményezéseket 2015. február 28-án, 23 óra 59 percig lehet feltölteni a cc.yourcluj.ro weboldalra. "Ezután minden kezdeményezést technikai ellenőrzésnek vetünk alá, amely eredményeképp eldől, hogy ezek megfelelnek-e a támogatási kritériumoknak és betartottak-e minden kikötést, amit a pályázati útmutató leszögez. Azokat a kezdeményezéseket, amelyek átmennek ezen a szakaszon, nyilvános szavazásra bocsátjuk, amely online történik március 16 és 31 között” – vázolták fel a szervezők.

 A közösség által jóváhagyott kezdeményezések egy legtöbb 4500 lej/kezdeményezés értékű díjban, támogatásban részesülnek. Egyedi alkalom ez arra, hogy a közösség igényeire megoldás szülessen, illetve arra, hogy a legkreatívabb ötletek megvalósuljanak.

Origami virágok a jó ötletekért

A Com’ON Kolozsvár több száz origami virágot oszt szét Kolozsvár-szerte (a kolozsvári falakról újrahasznosítva), „Büszkén viselek egy JÓ ÖTLETET” felirattal. Minden beregisztrált ötletért egy virág jár. A kolozsváriaknak szánt üzenet a következő: „Ahhoz, hogy megvalósuljon egy ötlet, szavazd ezt meg a cc.yourcluj.ro weboldalon”. A kampány célja az, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét az ötletekre, illetve az, hogy szavazásra, részvételre buzdítson.

A projekt koordinátora a Pont Csoport, ebben pedig partnere a kolozsvári SHARE Föderáció, a kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács. A program hivatalosan az Ifjúsági Részvételi Költségvetés Kolozsváron, Európa Ifjúsági Fővárosa nevet viseli. A projekt az EGT 2009-2014 közötti időszakra vonatkozó támogatásából került finanszírozásra, a Civil Támogatási Alap Romániában program keretén belül (Norvég Alap).

Elérhetőségek: cc.yourcluj.ro

cc@yourcluj.ro

www.facebook.com/yourcluj

 

Kapcsolódók

Kimaradt?