Rejtélyes alvókór terjed egy kazah faluban

Rejtélyes alvókór terjed egy kazah faluban, a hatóságok máshol ajánlottak otthont a lakosoknak – írja a BBC. 

Az észak kazahsztáni Kalacsi faluban már két éve feltűnt a szokatlan betegség. Az érintettek váratlanul elszunnyadnak, majd akár napokig alszanak, később pedig emlékezetkiesésről, vagy néhány esetben hallucinációkról panaszkodnak. Eddig több mint száz esetet jelentettek, néhányan többször is átestek a furcsa állapoton az újonnan Álmosvölgynek becézett faluban – írja az MTI.

A település lakosainak most máshol ajánlottak új otthonokat és munkát a szomszédos közigazgatási kerületek vezetői, a programban a gyermekes családok előnyben részesülnek. A falu 583 lakosának fele tervezi, hogy a segítséget igénybe véve máshová költözik.

A rejtélyes betegség egyaránt érinti a felnőtteket és a gyermekeket. Az egyik falusi, akinek a fia esett át a kóron, elmondta, hogy amíg az állapot tart, lehetetlen felkelteni az érintetteket, noha úgy tűnik, mintha azok próbálnák kinyitni a szemüket. 

Tömegpszichózis?

Több kutató is dolgozik a jelenség feltárásán, de egyelőre semmilyen okot nem sikerült azonosítani. Az orvosi vizsgálatok alapján az álomba merülő emberek teljesen egészségesek.

Néhányan tömegpszichózist feltételeznek a háttérben. Mások arra gyanakodnak, hogy a faluhoz közeli, két évtizede bezárt uránbánya okozza a betegséget, azonban a település ivóvízében és a talajban sem találtak semmilyen erre utaló jelet.

Kimaradt?