Perverz ajánlatokkal zaklatják az X-Faktor-győztes Tóth Andit

Az X-Faktorban aratott győzelme óta fura alakok zaklatják Tóth Andit. A házassági ajánlat még a legkevesebb, amivel a 15 éves nagyváradi lánynak szembesülnie kellett.

Tóth Andi az eddigi legfiatalabb nyertese az RTL Klub tehetségkutatójának, és így számára talán még nehezebb feldolgozni a versennyel járó népszerűséget. Főleg úgy, hogy a finoman szólva is különös megkeresések sem maradnak el.

"Volt, aki azért írt még a verseny alatt, mert udvarolni szeretett volna, de olyan is akadt, aki azonnal házassági ajánlattal állt elő. Egy férfi a köszönés után egyből azt kérdezte, hogy megszagolhatja-e a lábam. Inkább nem válaszoltam neki semmit, nehogy bátorításnak vegye" - mesélte a Borsnak Andi, aki korábbi nyilatkozatai szerint egyelőre még egyáltalán nem vágyik a fiúk közeledésére.

Tóth Andit egyébként már a verseny folyamán is féltették a népszerűséggel együtt járó kellemetlenségektől; akkor azért alakult csoport, hogy a tini ne nyerhessen, és ezzel próbálják őt védeni, többek közt a drogozástól.

Kapcsolódók

Kimaradt?