Szinte végig uralta az X-Faktor mezőnyét a nagyváradi lány

Magasan verte vetélytársait az X-Faktor hétvégi döntőjében a tehetségkutató nagyváradi győztese, Tóth Andrea – árulta el az RTL Klub. A 15 éves lány szinte végig uralta a mezőnyt.

A kereskedelmi csatorna a Fókusz című műsorának hétfő esti adásában adatokat közölt a nézői szavatszámok alakulásáról. Ezek szerint Tóth Andrea az X-Faktor 11 élő show-jából csak háromban nem végzett az első helyen.

Nagy Richard két alkalommal vezette a népszerűségi listát. A kilencedik adástól azonban Alföldi Róbert mentoráltja a harmadik helyre csúszott vissza, a szombati kiszavazáskor – amikor már csak négyen maradtak versenyben – 18,10 százalékkal esett ki.

A vietnámi fiú, Benji a legnagyobb sikert az ötödik élő show-ban érte el, amikor elénekelte a Ha én rózsa volnék című Bródy János dalt. Ez az első helyre lendítette a korábbi adásokban csak harmadik, negyedik, sőt ötödik helyre kerülő versenyzőt. A vasárnap esti kiszavazáskor a harmadik lett 21,41 százalékkal.

A döntőt Tóth Andrea a nézői szavazatok 63 százalékával nyerte meg, Horányi Júlia 37 százalékot kapott.

Kapcsolódók

Kimaradt?