per

Éjszakába nyúlóan tárgyalták Nagy Zsolt perét

Éjszakába nyúlóan tárgyalta szerdán a bíróság az úgynevezett stratégiai privatizációk perét, amelynek egyik vádlottja Nagy Zsolt volt távközlési miniszter. Pénteken újabb tárgyalás lesz, az ítélet jövő hétre húzódhat.

Nagy Zsolt ügyvédje csütörtökön a maszol.ro-nak elmondta, a tárgyalást azért folytatják pénteken, mert szerdán nem hangzott el az összes védőbeszéd. „Már majdnem éjfél volt, amikor én befejeztem a védőbeszédemet, és még hátra volt négy ügyvéd. A tárgyalás akkor már tizenkét órája tartott” – magyarázta Eugen Iordăchescu.

Az ügyvéd tájékoztatása szerint pénteken a per érdemi tárgyalása lejár, az ítélethozatal következik. Ennek időpontja azonban megjósolhatatlan. „Elképzelhető, hogy a döntésre több napig is várni kell” – mondta Iordăchescu.

Több volt minisztert és a Credit Suisse First Boston nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég vezetőit abban találták vétkesnek első fokon, hogy 2005-ben és 2006-ban törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor. Nagy Zsoltot és Kerekes Gábort első fokon öt év letöltendő börtönre ítélték.

Kapcsolódók

Kimaradt?