Nagy Zsolt házi őrizetbe helyezését kérik az ügyészek

Nagy Zsolt házi őrizetbe helyezését és Kerekes Gábor előzetes letartóztatását kérték a legfelsőbb bíróságtól az ügyészek szerdán az úgynevezett stratégiai privatizációkkal kapcsolatos bűnvádi per tárgyalásán – számolt be a Gândul.

Kérésük alapja, hogy – bár bírósági felügyelet alatt áll – Kerekes Gábor nem jelent meg a tárgyaláson. Ehelyett e-mailben értesítette a legfelsőbb bíróságot, hogy sürgősen Németországba kellett utaznia nagybeteg szülein segíteni. Ügyvédje azzal érvel, hogy Kerekessel nem közölték a bírósági felügyelet feltételeit, így nem tudhatta, hogy nem hagyhatja el az országot.

Az ülésvezető bíró, Ionuţ Matei úgy döntött: értesítik a belügyminisztériumot arról, hogy Kerekes Gábor megszegte a szabadlábon történő védekezés feltételeit. Az átiratban a legfelsőbb bíróság arra is rákérdez: miként lehetséges, hogy egy bírósági felügyelet alatt álló vádlott elhagyhatta az országot. A bírák a mulasztás vétkeseinek felelősségre vonását is kérik.

A szervezettbűnözés-elleni ügyészség (DIICOT) a történtek miatt Kerekes Gábor előzetes letartóztatását, és a további négy vádlott – Codruţ Şereş, Zsolt Nagy, Mihai Dorinel Mucea és Mihai Radu Donciu – házi őrizetbe helyezését kérte. 

Első fokon súlyos büntetések

Mint ismert, tavaly decemberben bűnszövetkezetben való részvételért ötéves letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelső bíróság Nagy Zsoltot, a Tăriceanu-kormány volt távközlési miniszterét a 2005-2006-os stratégiai privatizációk ügyében.

Ugyanebben az ügyben Codruț Șereș volt gazdasági miniszter bizalmas információk kiszivárogtatásáért hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. A két miniszter és másik három társuk ellen 2009-ben emelt vádat a román szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) nemzetközi bűnszövetkezet támogatása és hazaárulás címén. Közöttük van Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke is, őt szintén öt évre ítélték bűnszövetkezetben való részvételért.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?