banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Közösségi finanszírozással indulna Hold-projekt

Közösségi finanszírozással szeretne eljutni a Holdra egy brit konzorcium. A cél egy robotszonda feljuttatása égi kísérőnkre, a támogatók pedig pénzükért cserébe emlékeiket, illetve akár néhány hajszálukat is felküldhetik az égitestre. A Lunar Mission One nevű projekt tervezői nagyon komoly tudományos célokat dédelgetnek: az egy évtizeden belül induló leszállóegység az égitest déli pólusán landolna, és 20−100 méteres mélységig fúrná meg a felszínt. Egy ilyen fajta mélységi mintavétel pedig rengeteg információval szolgálhatna a Föld és a Hold eredetével kapcsolatban – írja az ipon.hu.

Mindehhez nagyjából egymilliárd dollárra lenne szükség, amiből első körben körülbelül egymilliót szeretnének összegyűjteni a fejlesztők egy, a Kickstarteren indított kampány keretében. Az első fázis jól halad, hiszen az egy hónapos kampány első hete után már a megcélzott összeg több mint fele összejött.

Ha december 17-ig sikerül teljesíteni a célt, beindulhat a tervezés, majd 2019-ben sor kerülhet a következő, a jelenleginél sokkal nagyszabásúbb kampányra. David Iron, a Lunar Missions alapítója szerint a mostani kezdeményezés tulajdonképpen annak megítélésére szolgál, hogy van-e egyáltalán hajlandóság a laikusok körében az ilyesfajta projektek támogatása iránt.

Iron abban reménykedik, hogy a közösségi finanszírozás új lehetőségeket nyithat meg az űrkutatásban, amelyre mind az Egyesült Államokban, mint Európában egyre kevesebb pénz jut állami részről. Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagásza szintén úgy véli, hogy fontos lépés lehet, ha sikerül összeszedni az első egymillió dollárt.

Mivel a projektet tudományos oldalról támogató nevek igen meggyőzőek, ha az anyagi oldal is beindul, mindenki komolyabban veszi majd a kezdeményezést, és remélhetőleg megjelennek a nagyobb befektetők is (brit oldalról már több komoly támogató is bejelentkezett).

A támogatók egyéb ajándékok mellett tárhelyet kapnak a mintavétel során fúrt lyukba elhelyezendő időkapszulán, amelyre fotókat, családfákat vagy más adatokat tölthetnek fel. A kapszula ezen túl tartalmazni fogja az emberi történelem fontosabb eseményeinek leírását és a Földön élő fajok listáját is. Mivel a közösségi finanszírozás viszonylag új módja a támogatás megszerzésének, egyelőre nincsenek biztos receptek a sikerre.

Kimaradt?