A 300 ezer gyilkosságban való bűnrészességgel megvádolt Oskar Gröning ügye nyomán ismét fellobbant a vita az egykori náci háborús bűnösök felelősségre vonásáról. A vita kapcsán az egyik fél szerint nem szabad futni hagyni a náci rezsim működtetőit – legyenek azok „csupán” a koncentrációs táborok őrei is, a másik oldal viszont azzal érvel, hogy a vádlottak idős kora és a bizonyítási eljárásokban felmerülő jogi akadályok miatt abba kellene hagyni üldözésüket. 

A Demjanjuk-precedens

A hannoveri ügyészség szerint Oskar Gröning részt vett a náci haláltábor működtetésében Magyarország német megszállása idején, amikor 1944. május-július között összesen 435 ezer személyt szállítottak ki az országból (Ungarn-Aktion). 

Gröning az auschwitzi haláltábor vasútállomásának peronján teljesített szolgálatot, ahol szétválogatták a lágerbe deportált embereket. Az egyikbe a kényszermunkára alkalmatlannak ítélt emberek kerültek, akiket a rámpáról egyenesen gázkamrákba küldtek. A vádlott az ő holmijukkal foglalkozott, és a vádhatóság szerint tudta, hogy a tárgyak tulajdonosait a halálba küldik. A csomagokat „humanitárius okokból” eltakarította a rámpáról, hogy a következő szerelvényen érkező foglyok ne sejthessék, mi következik.

A nyomozó hatóság egyébként 1958 óta működik, eddig nagyjából 7 500 ügyben végzett nyomozást, levéltárában pedig csaknem kétmillió dokumentumot őriz.

A ma 93 éves, Hannoverben élő férfi annak a több mint harminc egykori auschwitzi őrnek az egyike, aki ellen a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott nyomozó hatóság javasolt előzetes vizsgálatot a John Demjanjuk ügyében hozott ítélet nyomán.

Gröning a negyedik olyan egykori auschwitzi őr, aki ellen vádat is emeltek a hannoveri ügyészségen. Két pert a vádlottak egészségügyi állapota miatt felfüggesztettek, egyikőjük pedig még az ítélethirdetés előtt elhunyt. Gröning ügyvédje, Hans Holtermann elmondta, hogy védence jó egészségnek örvend. Az illetékes bíróság később dönt arról, hogy elindítják-e a pert.

A precedens jellegű ítélet a 27 900 zsidó fogoly meggyilkolásával vádolt, két éve elhunyt John Demjanjuk perében született meg. A Demjanjuk-ügyben 2011-ben hozott ítélet megváltoztatta a nácik által elkövetett háborús bűncselekmények addigi jogi megítélését: míg korábban a tettesek felelősségre vonásához bizonyítani kellett a részvételt legalább egy gyilkosságban, az egykori sobibori haláltábor őre ellen úgy emeltek vádat, hogy egyetlen gyilkosságot sem lehetett rábizonyítani – a bíróság azonban megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik az, hogy köze volt a foglyok halálához. Az idős férfit öt év börtönbüntetésre ítélték, ennek végrehajtását azonban a 90 éves elítélt rossz egészségi állapota miatt felfüggesztették. Demjanjuk 2012. márciusban halt meg.

A holokausztban való részvétel nem bűn…

Thomas Walter ügyvéd az auschwitzi haláltáborban elhunyt húsz áldozat családját képviseli. Mint fogalmazott: „ez az áldozatok utolsó esélye arra, hogy igazságot szolgáltassanak hozzátartozóik számára egy olyan SS-tiszt pere által, aki részt vett szeretteik meggyilkolásában”. Ingo Müller jogászprofesszor a The Guardian napilapnak nyilatkozva kifejtette, hogy a bűncselekmény definícióját ki kellene terjeszteni a holokauszt vonatkozásában. A német törvények szerint ugyanis ma a holokausztban való részvétel önmagában nem számít. A jogászprofesszor ezt „történelmi véteknek” nevezi, mondván, a szűkre szabott jogi alap miatt nem sikerült korábban az SS-tiszteket elítélni.

„Nem hagyhatjuk annyiban, ha egy német bíróság kijelenti: a részvétel önmagában nem bűn. Ha még két-három embert elítélnének – nem kell, hogy börtönbe vonuljanak, elég, ha az idősek otthonában maradnak –, akkor annak szimbolikus hatása lenne” – fogalmazott Ingo Müller.

Gröning ügye és a nyomozó hatóság fellépése régi vitát nyitott meg a náci bűnösök kései felelősségre vonásáról. „A vádlottak előrehaladott kora és gyakran rossz egészségi állapota egyesekben szimpátiát ébreszt, továbbá felveti a kérdést: igazságos-e azok után üldözni őket, hogy annyi éven át békében élhettek?” – írja a The New York Times hasábjain Melissa Eddy. Az általános közhangulatot azonban úgy lehet összefoglalni, hogy „a náci háborús bűnöket jobb később kivizsgálni, mint soha” – teszi hozzá a cikkíró.

Bipoláris erkölcsi világ

A náci bűnösök felelősségre vonásának kérdésében talán senki sem képvisel annyira markáns álláspontot, mint a híres „nácivadász”, a média kereszttüzébe gyakran kerülő Efraim Zuroff. A CNN-nek írt 2012-es véleménycikkében a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője amellett érvelt, hogy az eltelt idő nem csökkeni a bűnök súlyát. „Ugyanannyira bűnösök ma, mint voltak a bűn elkövetésének pillanatában – és nem érdemelnek azért jutalmat, mert sikerült kitérniük az igazságszolgáltatás elől”.

A Zuroffról írt és a Foreign Policy amerikai külpolitikai magazinban megjelent portréjában Katie Engelhart cikkíró Guy Walters történészt idézi, aki azt állítja, hogy a nácivadászat „bipoláris erkölcsi világot” teremtett. A Hunting Evil című könyv szerzője amiatt aggódik, hogy a náci perekből végső soron az szűrhető le: mindenki bűnös, aki részt vett a második világháborús német hadigépezetben, függetlenül az egyéni körülményektől.

Erre utalt Oskar Gröning is a Der Spiegel német magazinnak adott 2005-ös interjújában. „Én csak egy fogaskerék voltam a gépezetben. Ha ez bűn, akkor bűnös vagyok, de nem önszántamból tettem. A törvény szerint ártatlan vagyok”.

Ezt az indoklást azonban a náci háborús bűnösöket elítélő nürnbergi per alkalmával sem fogadták el.