X-Faktor: már a legjobb nyolc között az erdélyiek két favoritja

Megállíthatatlanul halad a döntő felé az X-Faktorban az erdélyiek két favoritja. A négyfalui Jakab-Péter Izabella és a nagyváradi Tóth Andrea szombat este a legjobb nyolc közé jutott az RTL Klub tehetségkutatójában.

Az ötödik élő showban a lányok fiús, a fiuk lányos dalokat énekeltek. Jakab-Péter Izabella Bruno Marstól a Billionaire-t énekelte. Úgy nézel ki, mint egy szupersztár, nekem nagyon tetszett, imádlak” – jelentette ki  a mentorok egyike Tóth Gabi, Alföldi Róbert pedig azt mondta:  „végtelen dögös volt”.

Tóth Andi megint felszántotta a színpadot, most Elvist adott elő a 15 éves nagyváradi lány. Az előadása után a mentorok megszólalni sem tudtak, Alföldi csak annyit tudott hozzáfűzni: „Menjen maga a francba, de komolyan!”

Az eredményhirdetés után kiderült, Little G két mentoráltjának, Andelic Jonathannak és Horányi Julinak kell megküzdenie egymással. A párbajdalok után végül a fiúnak kellett távoznia, a zsűritagok ugyanis úgy érezték, nem volt teljesen tökéletes az esti teljesítménye és Little G szerint sem elég erős mentálisan egy ilyen versenyhez.

Kapcsolódók

Kimaradt?