Nyomorban nőtt fel Széchenyi István ükunokája

A jelenleg 45 éves Alexander von Schönburg édesanyja, Széchenyi Beatrix '56-ban menekült el Magyarországról, édesapja Németországból a II. világháború után, így a szülők egy ausztriai menekülttáborban, nincstelenként ismerték meg egymást. Széchenyi István ükunokája élénken emlékszik a gyerekkorában megtapasztalt szegénységre, könyvet is írt ez alapján.

„Sokkal szegényebbek voltunk, mint ahogy azt bárki el tudja képzelni. Mégis ennek köszönhetem, hogy megtanultam, hogyan lehet pénz nélkül is büszkén élni” - mondja a Blikknek adott interjúban a Pénz nélkül gazdagon. Avagy a stílusos elszegényedés művészete című könyv szerzője.

Alexander von Schönburgnak tehát nincs kastélya, és – bár megtehetné – nem viseli a grófi címet sem, hagyományos iskolába járt, és átlagos életet él Németországban, ahol a legnépszerűbb napilapnak, a Bildnek az egyik legelismertebb munkatársa: „Hétköznapi foglalkozásom van: újságíró lettem, mert nem értek máshoz” - mondja nevetve.

A híres ősről sokat olvasott, öngyilkosságának okáról is van véleménye: „Azt érezhette, hogy a magyarok más politikát választottak, mint amit ő szeretett volna és ezzel nem tudott együtt élni.” Ugyanakkor ő maga nem látja olyan sötéten a mai magyarországi politikát: „Európában sokan nem értik meg Orbán Viktort, pedig sok dolgot megmutat, amit errefelé szeretnek a szőnyeg alá söpörni. Szomorúsággal tölt el, amikor a külföldi sajtóban rosszat írnak Magyarországról. Hiszen bár nem beszélek magyarul, a szívem félig magyar.”

Az ifjú grófot szülei már nem tanították meg magyarul (míg két nővére folyékonyan beszéli a nyelvet, a legkisebb előtt csak akkor használták, ha nem akarták, hogy értse), de nem adta fel a reményt: „Széchenyi István is idős korában tanult meg magyarul, így talán nekem sem késő még.”  

Kimaradt?