Éjszakai vezetés elvakító fények nélkül?

Az amerikai Carnegie Mellon Egyetem mérnökcsapata olyan fényszórón kísérletezik, ami képes csökkenteni annak fényességét - de csak adott pont(ok)ban. Vagyis, miközben a vezető előtt az út továbbra is „fényárban" úszik, a szembejövő felé csak tompán világít a gépjármű lámpája. Mindezt természetesen önműködően szabályozza a fényszórót vezérlő automatika.

De nem csak erre használható az amerikaiak prototípusa. Az „okoslámpa" külön meg tudja világítani az útburkolati jeleket és forgalmi körülményeket jelző táblákat. Ezeket több fénnyel emeli ki az éjszakai autózás monotonitásából, így hívva fel a sofőr figyelmét a fontos haladási információkra.

A rendszer működése elméletileg nagyon egyszerűen. A hagyományos autólámpák többnyire egyetlen (vagy csak néhány) izzót használnak a fénysugár előállításához. Ezzel szemben az amerikai mérnökök milliónyi apró fényforrást építettek a lámpába, az egyes, apró fénysugarak pedig egy projektorhoz hasonlóan jönnek létre.

Innen már nem olyan nagy kunszt lekapcsolni az éppen szükségtelennek ítélt csoportokat. Egy picinyke processzor vezérli azt a milliónyi apró tükröcskét, amik forgatásával szabályozható az egyes pixelek fénykibocsátásának erőssége. Ráadásul nem is akármilyen tempóban: az egyetem szakemberei szerint 1-2,5 milliszekundum alatt lehet ki- vagy bekapcsolni az egyes fényforrásokat.

Van azonban egy komoly hiányossága a rendszernek. Jelenleg túlságosan nagyméretű (és valószínűleg drága is) ahhoz, hogy be lehessen építeni egy átlagos autóba. Az egyetem tervei szerint némi miniatürizálást követően a jövő év folyamán egy teherautóba fogják beszerelni az eszközt, de onnan még néhány évnek el kell telnie, hogy általánossá válhasson az utakon.

Kimaradt?