Szétválasztják a kulturális miniszteri és a kormányfőhelyettesi tisztséget?

Az RMDSZ elnöke nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az őszi ülésszakban a koalíció új kormánystruktúrát terjeszt a parlament elé, amelyben szétválasztják a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségeket.

Ezt Kelemen Hunor a Transindexnek nyilatkozta csütörtökön, annak kapcsán, hogy a szövetség még nem nevezte meg a kulturálisminiszter-jelöltjét. Mint ismert, a jelenlegi kormánystruktúra szerint a kulturális tárca vezetője egyben kormányfő-helyettes is, és ez megnehezíti a megfelelő jelölt kiválasztását.

A politikus közölte, még az RMDSZ-ben még nem merültek fel új nevek, miután Biró Rozália szenátor kinevezését elutasította. Cáfolta ugyanakkor azt, hogy a következő jelöltnek is partiuminak kell lennie. Elmondta, soha nem regionális szempontok figyelembe vételével, származás alapján osztották szét a miniszteri, kormányzati tisztségeket, azt vették figyelembe, hogy a jelölt szakmailag felkészült-e, el tudja-e látni az adott feladatkört.

Kapcsolódók

Kimaradt?