Hivatalos: Johannis a jobboldali pártszövetség államfőjelöltje

Hivatalosan is eldőlt, hogy a Nemzeti Liberális Párt elnökét, Klaus Johannist indítja az őszi államfőválasztáson a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL). Ezt maga a jelölt jelentette be hétfőn, a Demokrata Liberális Párt (PDL) vezetőjével, Vasile Blagával közösen.

A bejelentés nem volt meglepetés, mert az már korábban kiszivárgott, hogy a nagyszebeni polgármestert hozták ki esélyesebbnek az ACL két pártja által megrendelt felmérések a PDL jelöltjével, Cătălin Predoiuval szemben.

Johannis közölte: a választási kampányát többek között arra alapozza majd, hogy amit polgármesterként Nagyszebenben elért – a város felvirágoztatását –, azt meg tudja valósítani államfőként az egész országban.

Vélhetően legfontosabb ellenjelöltjére, Victor Pontára utalva kijelentette: nem lehet hatékony a romániai közigazgatás, ha az ország élén egy korrupt elnök áll, akit csak pártja „kiskirályainak” kiszolgálása vezérel. Szerinte egy évtizednyi botrány és konfliktus után a románoknak azt kell eldönteniük, hogy a képmutatás és korrupció évtizedét óhajtják-e, vagy szívesebben élnének egy az állampolgárait tisztelő, nyugati elkötelezettségű jogállamban.

 "Kevesebb lármát és több komolyságot akarok az államfői feladatok ellátásában" - szögezte le Johannis. Elmondta: feltett szándéka, hogy államfővé választása esetén megváltoztassa a politikai játékszabályokat Romániában, ugyanakkor folytonosságot ígért a nyugati irányultságú román külpolitikában és az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálásában.

"Nagyszeben polgármestereként bebizonyítottam, hogy botrány nélkül is lehet politizálni, lehet konszenzust építeni, munkahelyeket teremteni, befektetőket vonzani és fejlődni, igenis lehetséges a szolidaritás és tolerancia a különbözőségben. És ha Nagyszebenben lehet, akkor Románia egészében is lehet" - jelentette ki Klaus Johannis, aki 2013-ban, a Romániai Német Demokrata Fórum éléről igazolt át a Nemzeti Liberális Pártba.

Kiemelte: először történik meg, hogy egy jelentős politikai erőt képviselő román pártszövetség egy etnikai kisebbséghez tartozó politikust jelöl a legmagasabb állami tisztségre. Úgy vélte, az államfői posztra való jelölése a román demokrácia érettségét bizonyítja és azt, hogy Románia "egy liberális társadalommá, polgári nemzetté" kezd válni.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?