Gazmend Kapllani albán írótól – aki jelenleg Bostonban él – megtudhatjuk: hogyan születik az idegen. Ő az Útinapló a határokról című könyvében azt írja: „Albániában születtem... Nem rajongok a határokért. De hogy őszinte legyek, azt sem mondhatom, hogy megvetem azokat. Egész egyszerűen attól félek, hogy rosszul leszek a határ láttán...” Márpedig ő láthatott határokat! És nemcsak országhatárokat, mert a szocialista Albániában született, nevelkedett, amelyhez csak Észak-Korea hasonlít igazán – mind a mai napig...  Gazmend Kapllani 1991-ben átszökött Görögországba, és ott sem lett jobb sorsa – illegális bevándorlóként kezelték, pedig mint vallja: „Megtanultam a nyelvüket, hogy ne legyek más, mint ők – és ez ellenem fordult: arcul ütött, miként a bumeráng. Mert ekkor éreztem igazán, hogy idegen minden porcikám.” A tv-híradó például „kegyetlen színdarab, amikor te játszod benne a negatív hőst, a rühös juhot, a jövevényt”. Ismerős gondok. Nemcsak Görögországban, de a Balkánon – sőt, Kelet-Európa-szerte gyakran találkozunk velük. Pedig Gazmend Kapllani mindent megtett, hogy ne tartsák idegennek: albán létére műveit görögül írta, és írja – immár Bostonban. De ez sem elég...

Pedig ugyancsak az Observatorul Cultural-ban olvastam nemrég egy katalán író vallomását, aki azt állítja: „Ha az anyanyelvén beszélsz valakivel, akkor a szívéhez szólsz”. Ő Romániában tapasztalta ezt – és tesz róla, hogy így legyen. Katalánra fordította Marin Sorescut, Norman Manea Fekete tej című művét, Alina Nelega A Genovese-effektus című színdarabját. És nem állt meg itt... Kár, hogy a román többség nem ismerte fel még a katalán író – Xavier Montoliu – említett vezérelvét. Soha nem szól hozzánk anyanyelvünkön, hogy a velünk való kapcsolata kölcsönös legyen. Noha mi állandóan az anyanyelvükön beszélünk a románokkal, de ők?

Egy Mircea Eliadéról megjelent könyv kapcsán Ţicu Goldstein romániai esszéista arra figyelmeztet, hogy a világhíres román vallásszakértő, író – a Mihail Sebastian által is nagyra tartott Mircea Eliade – megboldogult ifjúkorában ilyesmiket állított nyilvánosan: „a történelemben a leggazemberebb népség a magyar, a bolgár után”. De kiosztott másokat is: „a lengyel ellenállás Varsóban zsidó ellenállás” – itt a német megszállókkal szembeni ellenállásról volt szó. Egy francia előadás láttán fel volt háborodva, mert azt tapasztalta, hogy „a francia szellem zsidó”. És adott pillanatban kijelentette: „A zsidók által elözönlött Románia helyett jobb a német protektorátus”. Mircea Eliade e nézeteit, bár köntörfalazott itt-ott, valójában nem vonta vissza. Miként azt a megállapítását sem, amelyet szintén igazolás- és ellenszerként emlegetett akkoriban, hogy „a román vajdák: Ion Vodă cel Cumplit, Mihai Viteazul, Ştefan cel Mare – vagy pedig Nicolae Bălcescu, Mihai Eminescu, Bogdan Petriceicu Hasdeu ugyancsak gárdisták voltak a maguk korában”. A gyengébbek kedvéért: vasgárdisták.

Ha ez így van, akkor én inkább idegen maradok. De hála Istennek nincs így... vagy nem egészen így van. Akkor pedig tanuljuk meg egymás anyanyelvét!