Legjobb reggel kezelni a pókiszonyt

A pókiszonyt legjobb reggel kezelni - derítették ki német pszichológusok, akik arra alapozva állítják, hogy a különböző fóbiák kezelése hatásosabb lehet a délelőtti, semmint a délutáni és az esti órákban, hogy reggel magasabb a szervezetben a kortizol nevű hormon szintje.

A Saar-vidéki Egyetem szakemberei, akik hétfőn ismertették kutatásaik eredményét, emlékeztettek arra, hogy a kortizol segíti a tanulási folyamatot. A hormon szintje reggelenként sokkal magasabb a szervezetben, mint este. „A kortizol javítja a tanulási és a gondolkodási folyamatokat, a pszichoterápia pedig nem más, mint tanulási folyamat" - fogalmazott Johanna Lass-Hennermann, az egyetem munkatársa.

A tudósok pókiszonyban szenvedő 60 beteg részvételével végezték kutatásukat, amelynek során háromórás üléseket tartottak. Harminc embert reggel 8 és délelőtt 11 óra között kezeltek, harmincat pedig délután 6 és 9 között.

Egy hét, majd három hónap elteltével vizsgálták meg a résztvevőket, hogy mennyit javult a fóbiájuk. A teszt során a pácienseknek meg kellett közelíteniük egy terráriumban lévő pókot. A kutatást megelőzően a betegek között volt olyan, aki be se tudott lépni a szobába, ahol a terrárium volt. A terápia után egyesek azonban odáig is elmentek, hogy felnyitották a terráriumot, és kézbe vették a pókot - magyarázta Johanna Lass-Hennermann.

A kezelés hatékonysága mind egy hét, mind pedig három hónap múltával jóval nagyobb volt azoknál, akik a reggeli terápián vettek részt. A kutatók most arra keresik a választ, hogy eredményeik helytállóak-e olyan összetettebb pszichológiai zavarok kezelésében is, mint a szociális fóbiák vagy a pánikbetegség. Tanulmányuk a Behaviour Research and Therapy című folyóiratban jelent meg.

Kimaradt?