Rambo visszatérhet a képernyőkre

A jelenleg éppen a Feláldozhatók-franchise sorsát igazgató Sylvester Stallone állítólag már a jövőbe néz, és 67 éves kor ide vagy oda, még egyszer a fejére kötné a jádeköves bőrspárgát és forgatna egy Rambo-filmet. A hírt az egyszemélyes, igen szomorú szemű gyilkológép történeteinek filmjogaival rendelkező Splendid Film jelentette be tegnap.

A sztori szerint John J. Rambo ezúttal egy mexikói kartellel keveredik valami összetűzésbe (azaz igencsak visszatér az USA-ba, de legalábbis Közép-Amerikába, mert Burmában nemigen tevékenykednek), és (SPOILER!!!) perszehogy mindenkit kinyír majd, aki ellene tesz. A forgatókönyvet maga Stallone írja, és azt mondta róla egy német filmes magazinnak, hogy ez lesz az ő Nem vénnek való vidék-je. A film producere Avi Lerner (Rambo, Feláldozhatók 1-3) lesz.

Stallone már régóta kacérkodik egy hasonló filmmel, egy inkarnációjában egy texasi csajt rabolnak el gonosz mexikói drogkereskedők, és ő menti meg a szőkenőt az enyészettől és/vagy az erőszakos nemi közösüléstől. A hír tehát akár igaz is lehet, de Stallone a leguóbbi Rambo-film (2008) óta lebegteti, hogy visszatér klasszikus hőséhez, spinoffokat is emlegettek, meg tévésorozatot.

Azért mi tökre elhisszük, hogy Tijuana lakossága mostantól nem élhet nagy nyugalomban, mert az utcán előbb-utóbb feltűnik majd egy idősödő, fekete atlétás csávó, aki nagyon dühösen mászkál majd fel s alá, és bazinagy gépfegyverekkel lövi seggbe azt, akin nem áll túl biztatóan a sombrero.

Kimaradt?