banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok

A Szent László Egyesület és társszervezői idén második alkalommal szervezik meg a Szent László Napokat, a nagyváradi magyarok közös ünnepét június 26-29. között. A szervezők keddi sajtótájékoztatójukon elmondták, az elmúlt egy évben elegendő idő volt arra, hogy összegezzék a tavalyi tapasztalatokat, és belássák, hogy miben kell erősíteniük. „Reményeink szerint a következtetések levonásával és a tavalyi tapasztalatokkal a hátunk mögött sikerül idén egy még színvonalasabb, még több embert megmozdító, együttlétre késztető rendezvényt szervezni. Továbbra is a színvonalas programok biztosítása a feladatunk” – fogalmaz a rendezvényről szóló közlemény.

Idén négynaposra bővítik a programot, ugyanakkor több figyelemfelkeltő akció is lesz a rendezvényt megelőzően, a műsor pedig nem csupán kulturális vagy szórakoztató jellegű eseményeket tartalmaz.

Így fontos szerepet kap az önkéntesség népszerűsítése, a környezetvédelem, a szociális misszió, a hagyományápolás, a hungarikumok seregszemléje, valamint az elszármazott nagyváradiak találkozója. De a több helyszínen egyszerre zajló rendezvénysorozatban lesz helye néptánctalálkozónak, szabadtéri koncerteknek és sporteseményeknek is.

Kimaradt?