Berlinben megnyílt Európa első leszbikustemetője

Megnyitották Berlinben Európa első, meleg nőknek szánt temetőjét. Az újonnan kialakított temetkezési terület a kelet-berlini Prenzlauer Berg negyedben lévő, 200 éves Georgen-Parochial temetőhöz tartozik.

"Az ötlet négy évvel ezelőtt merült fel a Safia nevű leszbikus szervezet tagjaiban, miután feltették maguknak a kérdést, hol szeretnének nyugodni" – mondta Astrid Osterland, az elsősorban idősebb leszbikusokat tömörítő szervezet tagja.

Együtt akarnak maradni, közel azokhoz, akikkel együtt éltek, harcoltak és akiket szerettek – magyarázta. Osterland már le is foglalt magának egy sírhelyet a négyszáz négyzetméteres temetőben, ahol nyolcvan sírnak jut hely és urnás temetésre is van lehetőség.

A sírkert "ötlete furának tűnhet" de semmiképpen sem "a férfiak elleni harc" megnyilvánulása. "Nem lesznek határvonalak, hogy körülzárják a területet, így bárki, aki szeretne belépni és leróni tiszteletét a halottak előtt, azt örömmel látjuk" – tette hozzá Osterland.

Kimaradt?