Az EMNP kolozsvári politikusai már szavaztak

Elsők között adták le szavazataikat a kolozsvári főkonzulátuson hétfőn a Fidesz „stratégiai partnerei”, az EMNP, az EMNT és a Minta politikusai.

Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke a sajtónak elmondta, elégedetten konstatálta, hogy a szavazócédulát tartalmazó borítékot hétfőn reggel megkapta. Tájékoztatása szerint az arra jogosultak hétfőn, illetve kedden valamennyien megkapják a borítékot.

A Néppárt tájékoztató kampányt indított, az általuk terjesztett szórólapon pontosan leírják, hogyan zajlik a szavazás, mire kell odafigyelnünk. A lakosság segítségét magára vállalták – a Demokrácia Központokkal karöltve – a református egyház önkéntesei is, hangzott el.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?