Elkezdték hullatni agancsaikat a szarvasok, a szerencsésebb gyűjtők már beszerezhetik az idei első példányokat. Bár törvény szerint amint a vad is, úgy annak trófeája is a vadásztársaságok tulajdona, a gyakorlatban nem érvényesülnek ezek a szabályok: ki mit talált, viheti haza.

A 2006/407-es vadászati törvény 23-as cikkelyének egyik bekezdése kimondja, hogy a megtalált hullajtott agancsot kötelező módon le kell jelenteni a területet bérlő vadásztársulatnak, hiszen ugyanezen törvény 40-es cikkelyének 5. bekezdése rámutat: amint a vad, úgy a trófeája is a bérlő tulajdona. A törvény egyébként nem fogalmaz túl sarkalatosan: a mulasztásért büntetés jár, ám nem minősül lopásnak vagy orgazdaságnak. Az agancsok lejelentése és bemutatása többek között azt a célt szolgálná, hogy a vadásztársaságok a hullajtott agancsokból kiolvasható információk alapján kor- létszám- vagy akár fizikai állapotbecslést végezzenek.

A múlt rendszerben tartották be a törvényt utoljára

Az agancsászók talán nincsenek is tudatában, hogy az általuk meglelt kincs valójában másnak a tulajdonát képezi. A vadásztáraságok nem fordítanak nagyobb figyelmet az agancsok után kutató emberekre, hiszen a hullajtott agancs nem minősül trófeának, csupán dísztárgyként használatos, tehát éppen annyit ér, amennyit kilójáért ad érte egy vásárló.

„A mi vadásztársaságunkban hoztunk egy kompromisszumos megoldást: ha valaki jelentkezne, hogy az általunk bérelt területen talált hullajtott agancsot, akkor megállapítunk egy értéket rá és annak bizonyos százalékát kifizeti, így megtarthatja az agancsát és hivatalosan is védve van. Másképp az agancs elkobozható. De ilyen esetünk nem volt, talán csak egy, de még az is csak a múlt rendszerben. Mi sem járunk utána, hisz aki megtalálta, az örvend neki, legyen boldog vele”, mutat rá a valós helyzetre Kalamár Csaba, a gyergyószentmiklósi Vadász – Sporthorgász Egyesület elnöke.

Nem trófea, csak dísztárgy

Hargita megyében a becsült példányok száma összesen 3807 szarvas, melyekből 1678 szarvasbika, mondta el Máthé Károly, a Brassó Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőség csíkszeredai munkatársa. A szakember szerint az agancsászást szabályozó törvényt azért nem veszik komolyan a hivatalos szervek, mert a hullajtott agancs nem számít trófeának. „Csakis az elejtett szarvas esetében beszélhetünk trófeáról, tehát a hullajtott agancsot még akkor sem szokás kitenni a falra, ha megtalálják a párját is. Inkább azokat a mestereket érdekli a hullajtott agancs, akik dolgoznak vele, csontfaragók, művészek”, mutat rá a szakember.

Az agancs a szarvasféléknél leginkább a nász időszakában bír jelentőséggel. Tél végén, tavasz elején csontfaló sejtek következtében az agancsrózsa lehull és azonnal megindul az új agancs kifejlődése. A végső fázisban az agancs alja megvastagodik és besűrűsödik, az itt lévő vérerek elzáródnak, a növekedés ezáltal megszűnik, a bőr tok, amelyben eddig volt, elhal és letisztul az agancsról. Az újonnan kifejlődött agancs teljesen megőrzi a korábbi fejdísz formáját, ám évről évre nagyobb és vastagabb lesz.

Az értékesítése nem követhető

Az országban működő vadásztársaságok nem foglalkoznak a hullajtott agancs felvásárlásával, hiszen a hivatalos módon történő felvásárlás és értékesítés sokféle engedély beszerzését feltételezi. Az agancs kilója jellemzően 30 lejért kapható,az ár azonban szezontól és területtől függően mozoghat, valamint akár jelentősen több is lehet, ha a talált agancs több kilós, vagy párban van. Online vásárlást előnyben részesítő oldalakon hat-hétszáz lejt is elkérnek egy nagyobb, hét-nyolc ágú agancsért, tehát igencsak jól lehet vele keresni. Ugyanakkor túlzás lenne azt állítani, hogy vannak olyan területek az országban, ahol ez az egyik fő bevételi forrása az erdő mellett lakó munkanélkülieknek a március-áprilisi időszakban.

Egyre kevesebbet találni

Régebben, tíz-húsz évvel ezelőtt jóval több agancsot lehetett találni, mint manapság. Nem az állatállomány csökkent, ellenkezőleg: nőtt, azonban az agancsászok száma jelentősen megnövekedett az utóbbi években, mondja Kalamár Csaba, a vadásztársaság elnöke.

A fejlődő agancs a leggyorsabban növekedő szerv az állatvilágban, naponta akár 10-20 dekagrammal is gyarapszik (hosszát tekintve ez akár 2 cm/nap is lehet), messze felülmúlva az agresszív tumorok növekedését. 120 nap alatt 10-11 (vagy akár 13) kiló csontot rak a fejére a bika. Az agancstő fejlődése egy éves kor után kezdődik meg,az egymást követő agancsok később egyre nagyobbak és szétagazóbbak lesznek, majd az állat idősebb korára ez a folyamat visszafordul és újra egyre kisebb agancsokat növesztenek.

A hozzáértők meg tudják különböztetni a bika és a tehén nyomait, így nem valószínű, hogy rossz nyomon fogják keresni az erdei díszt. Akik jól ismerik a szarvasokat, azoknak kiterjednek ismereteik arra is, hogy mely helyeken súrolgatják előszeretettel agancsaikat, hol vannak az etetők, a sózók.  

Az agancsok megtalálása ugyanis messze nem egyszerű feladat: a keresőnek rengeteg időt kell az erdőn töltenie, sokszor az legsűrűbb részeket átvizsgálva. De még a jó helyismeret sem elég, hiszen ismerni kell az állatok szokásait, merre mozognak, hol legelnek éjszakánként, és hol pihennek nappal. Emellett pedig szükség van egy igen nagy szerencsére. Akit pártfogásába vesz Fortuna, az még egy szimpla erdei séta alkalmával is találhat agancsot, de erre nagyon kevés az esély. Nagyon kell tudni, hogy mire figyeljen az ember nézelődés közben, meséli Bíró Gyula bácsi, aki fiatal kora óta nagy agancsász hírében áll.

Agancsból faragott művészet

A csontfaragó számára igazi érték az agancs: Bíró Gyula bácsi kiállító szobájában a függönytartótól a csillárokig, a fali díszeken át a gyertyatartóig, az éjjeli lámpától az író készletig minden faragott kézi munka. A csontfaragónak már több mind negyven éve diktálja szépérzéke a mintákat. Megrendelői is akadnak szép számmal, ám a saját munkái nem eladók.

„A legelején amikor nekifogtam faragni egy szarvast, az minden volt csak nem szarvas. Idő kellett, amíg idáig eljutottam, s rengeteg türelem, mert ilyen munkát idegesen nem lehet végezni. A legszebb agancsok a nyolc-tiz évesek, azokból lehet igazán dolgozni.

A legnagyobb munkám ami ilyen agancsból készült talán egy hónapig is eltartott, két , nyolc agancsból álló csillárt készítettem”, meséli Gyula bácsi, miközben egy faragott kisszékre helyezi az agancs-lábakat. „Manapság, hogy egyre több a hétvégi ház, egyre inkább agancsokkal díszítik ezeket az erdei házakat a tulajdonosok. Sok a megrendelésem, faragott székek, asztalok, fogasok, csillár, s még mi minden... csak győzzem készíteni. Az agancsot a megrendelő hozza, nem kérdezem, hogy jutott hozzá, nekem a dolgom az, hogy elkészítsem, amit kérnek tőlem”, mondja Gyula bácsi.