Bevezetné jövőre a progresszív adót Victor Ponta

Továbbra is érvényesnek tekinti a felbomlott Szociálliberális Szövetség (USL) programját az új kormány megalakításáról tárgyalásokat folytató Victor Ponta. A miniszterelnök csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: az új kormány hivatalba lépésével sem fog módosulni az USL-hez kötődő program, és a választók számára minden bizonnyal az a legfontosabb, hogy a benne foglalt célok teljesüljenek.

Azt is közölte, hogy az adórendszer nem fog változni, így továbbra is marad az egységes 16 százalékos személyi jövedelemadó és társasági adó. Azt mondta: a progresszív adó bevezetésével jövőre próbálkozik majd a kormány.

 A Victor Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) korábban kedvezményes, 8 és 12 százalékos adó bevezetését tervezte a kisebb jövedelműek számára, ami az USL programjában is benne volt. Ponta szerint azonban egyelőre nem lesz lehetőség ennek bevezetésére.

A liberálisok ellenzékbe vonulásával Ponta tárgyalásokat kezdeményezett a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójával és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). A PSD a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű kispártokkal már szövetséget alkot, így a nemzeti kisebbségekkel és az RMDSZ-el együtt 55 százalékos parlamenti többségre tenne szert. Ponta hétfőre ígérte az új parlamenti többség kialakításáról és a kormány új összetételéről szóló bejelentést.

Kapcsolódók

Kimaradt?