Ismét meghátrálni kényszerült a Chevron Pungești-en

Ismét felfüggesztette tevékenységét az amerikai Chevron Pungești térségében, miután több száz tüntető vette körül szombaton az olajvállalat telkét, ledöntve annak kerítéseit, tiltakozva a tervezett palagáz-kitermelés ellen - közölte a Mediafax hírügynökség.

Az interneten szervezett, előre be nem jelentett tüntetés részvevői több ízben dulakodásba keveredtek a nagy erőkkel kivonuló csendőrséggel, amikor a rohamosztagosok kiemeltek és elszállítottak több tüntetőt. A hírügynökség szerint a helybeliek mellett számos környezetvédő szervezet aktivistája volt jelen az ország többi részéről.

A tüntetők veszélyesnek és környezetrombolónak tartják az amerikaiak által alkalmazott technológiát, amelynek keretében homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtolnak magas nyomáson a kőzetbe, hogy kitermeljék onnan a gázt.

A Chevron kora délután közölte: felfüggeszti a tevékenységét a térségben. Közleménye szerint a cég biztonságos körülmények között és a törvényesség betartásával szeretné folytatni a próbafúrásokat, hogy feltérképezze a palagáz kitermelésének lehetőségét, de ezt a tüntetők jelenléte megakadályozta. A Chevron leszögezte: megszerezte a hivatalos engedélyt a pungesti fúrásokhoz és tevékenysége során minden környezeti előírást betart.

A Chevron október 17-én már egyszer felfüggesztette  a palagáz-lelőhelyek feltérképezését a térségben a helyiek tiltakozása nyomán. Munkájukat a falu lakóinak tüntetése megakadályozta.

A héten másodszor csaptak össze Pungești-en a palagáz-kitermelés ellenzői a karhatalommal. A két hónapja ülődemonstrációt folytató helyiek csoportját hétfőn a csendőrök eltávolították a Chevron telkéről és megakadályozták, hogy - korábbi akcióikhoz hasonlóan - lezárják az országutat. Victor Ponta miniszterelnök akkor gratulált a csendőrségnek, rámutatva, hogy a Chevronnak joga van megvédeni saját telkét. Kifejtette: Románia számára fontos nemzeti érdek az energetikai függetlenség megteremtése, és nem szabad megengedni, hogy mintegy száz "forrófejű" ember tiltakozása megsértse a törvényes előírásokat.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?