Háromszéki prefektus: csodálatos volt a nemzeti ünnep

Mindössze apró incidens zavarta meg a román nemzeti ünnepet Sepsiszentgyörgyön, egyébként csodálatos volt az esemény, amelyen 15 ezren vettek részt – értékelte hétfői sajtótájékoztatóján Dumitru Marinescu. Kovászna megye prefektusa rámutatott: elégedett az idei ünnepséggel, és főként a kormányhivatal és a brassói repülős klub közös akcióját, a repülős parádét és konfettiszórást emelte ki.

Elmondta: ezt a programot a prefektúra szervezte, a repülőből kidobott 21 000 három színű – piros, sárga és kék – szórólapot is a hivatal rendelte. Marinescu úgy tapasztalta, nem történt szemetelés, hiszen a szórólapokat azonnal elkapkodták az ünneplők. Szavai ellenére a színes lapokból még hétfő délelőtt is több hevert a földön.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a Kovászna megyei csendőrök miért becsülték mindössze 2500-ra a sepsiszentgyörgyi ünneplők számát, a prefektus kifejtette: szerinte a csendőrök nem tudták jól megszámolni a tömeget. Hozzátette: vasárnap nem használhatták a Székelyek Nagy Menetelése alkalmával bevetett „tömegszámláló készüléket”, mivel a műszert szállító autó nem tudott behajtani az ünnepség helyszínére.

A háromszéki prefektus apró incidensnek minősítette azt, hogy Sepsiszentgyörgyön csendőrök dulakodtak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjaival. Mint arról beszámoltunk az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) sepsiszentgyörgyi felvonulása ellen tüntető magyar fiatalok közül kettőt kiragadtak és megbírságoltak, amikor el akarták őket terelni a román nemzeti ünnepen részt vevők útjából.

Marinescu kifejtette: sajnálatosnak tartja az incidenst, szerinte a magyar fiataloknak is tiszteletben kellett volna tartaniuk a románok ünneplését, és nem volt amit ott keresniük, hiszen nem ünnepelni mentek utcára. A prefektus emlékeztetett, hogy októberben a székelyek menetelésén azért nem történt incidens, mert a románok nem zavarták meg a tüntetést. A két magyar fiatalt azért állították elé, és büntették meg, mert szidalmazták a csendőröket, mondta a prefektus. Hozzátette: az Új Jobboldalt nem volt ahogy leállítani, mert nem mondhatták nekik, hogy ne jöjjenek Sepsiszentgyörgyre ünnepelni.

Mint arról beszámoltunk: az esemény előtt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat testületileg állásfoglalásban határolódott el a szélsőséges megnyilvánulásoktól, így az Új Jobboldal és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom akciójától egyaránt.

Sepsiszentgyörgyön vasárnap az Új Jobboldal tagjai egyebek között azt skandálták, hogy "Hargita és Kovászna román föld!", "Székelyföld nem létezik!", a mintegy 30 magyar fiatal pedig a "Székelyföld nem Románia!", "Az idegenek menjenek haza!" üzenettel válaszoltak.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?