Decentralizáció: 41 RMDSZ-es javaslatot fogadtak el

A decentralizáció kormányzati felelősségvállalással elfogadott törvénytervezetében az RMDSZ által benyújtott 85 módosító javaslatból 41-et el is fogadott a kormány – idézte szerda este Borbély László az RMDSZ sajtóirodája.

„Maros megye számára is fontos a decentralizációs törvény, hiszen általa hatékonyabban tudjuk az RMDSZ álláspontját érvényesíteni” - nyilatkozta a marosvásárhelyi képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke. Példaként hozta fel, hogy a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság és a két szovátai tábor végre hivatalosan is a megyei önkormányzat fennhatósága alá kerül.

Elmondta, a Maros Sportklubról is „bölcs döntés” született a minisztérium szintjén, tudniillik elfogadták azt a régebbi RMDSZ-es javaslatot is, hogy a létesítményből kiválósági központot hozzanak létre. Ez szerinte garancia arra, hogy a műjégpálya és a multifunkcionális sportcsarnok építése hamarosan befejeződik.

„Másrészt pedig belátják, hogy Románia szinten is egyedülálló létesítmény az egymástól 50 méterre levő két sportcsarnok, amelyeket ha egy rugalmas alagúttal összekötnénk, bármilyen európai, illetve világrendezvénynek otthont tudna nyújtani. Éppen ezért indokolt, hogy a két létesítmény az Ifjúsági- és Sportminisztérium hatáskörébe maradjon, a többi romániai kiválósági központtal együtt, és így kiemelten tudnak majd részesülni a különböző költségvetési támogatásokból” - magyarázta az RMDSZ politikai alelnöke.

Hozzátette, a decentralizáció jegyében Marosvásárhely városának átadják a Május 1 strandot és a Víkendtelepen egy sportlétesítményt, amelyet a város vezetősége már régóta korszerűsíteni szeretne.

Kapcsolódók

Kimaradt?