Rompetrol-ügy: alapfokon felmentették Dinu Patriciut

Alapfokon felmentette a Bukaresti Törvényszék kedden Dinu Patriciut a Rompetrol kőolaj-finomítóval kapcsolatos bűnvádi dossziéban megfogalmazott vádak alól. Az ügyészek a törvényben előírt legnagyobb büntetést, húsz év börtön kiszabását kérték a bíráktól.

Az üzletembert sikkasztással, pénzmosással és tőzsdei manipulációval vádolják. A pernek Patriciun kívül további 11 vádlottja volt, akiket szintén felmentettek.dinu-patriciu

„Mindig is az ártatlanságomat hangsúlyoztam, s meggyőződésem, hogy a táblabíróságon is felmentenek a vádak alól. Az is meggyőződésem, hogy a politika nem szólt bele ebbe az ítéletbe" – mondta Patriciu az ítélethirdetés után.

Dinu Patriciu Románia egyik leggazdagabb embere, vagyonát a Forbes Romania 1,5 milliárd dolárra becsüli. Még 1998-ban felvásárolta a Rompetrol országos olajtársaságot, amelynek részvényeit 2007-ben eladta a kazahsztáni KazMunaiGas cégnek, összesen 2,7 milliárd dollárért.

A médiaiparba 2005-ben szállt be a Click! nevű bulvárlappal, az Adevarul országos napilappal, valamint a Foreign Policy helyi kiadási jogának és a Dilema című kulturális hetilapnak a felvásárlásával.

Kimaradt?