Öt évvel ezelőtt, 2008 szeptemberének közepén, a világ egyik legerősebb beruházási bankja, a Lehman Brothers bukásával megkezdődött a jelenleg is tartó, az egész világot sújtó gazdasági-pénzügyi válság. Romániában a politikai osztály, a bank- és pénzvilág szereplői a válságot eddigi időszakát meglehetősen jól túlélték; a kis- és középvállalatok jelentős része fizetésképtelenséget jelentett, az amúgy is inkább csak csírájában meglévő középosztály járt viszont a legrosszabbul.

40 milliárd euró

Romániában a politikai osztály, kezdve Traian Băsescu államfőtől, illetve a 2008 óta hatalmon volt valamennyi kormányig, a bankrendszer – ideértve a Román Nemzeti Bankot is – a válság eddigi öt esztendejét jóformán alig érezte meg, a román állam által felvett, illetve az állampénztárba befolyó több mint 40 milliárd eurónak köszönhetően. Románia a kölcsönöket a Nemzetközi Valutaalaptól, a Világbanktól, az Európai Uniótól, kisebb mértékben pedig külföldi pénzpiacokról vette fel.

Mindez azonban még nem volt elég a politikai osztály (és nem mellesleg: Románia) túlélésükhöz, így 19 százalékról 24 százalékra növelték a hozzáadott értékadót – ami, szakértők szerint a gazdaságot legalább egy évtizeddel vetette vissza – majd következett a költségvetési alkalmazottak bérének 24 százalékos csökkentése. Így jött ki végre a 40 millió euró. Erre az összegre az utóbbi öt esztendőben a makrogazdaság, és nem utolsó sorban a politikai osztály, a bankrendszer megmentéséhez volt szükség.

A mikrogazdaság csődje

A makrogazdaság szempontjából tehát Románia viszonylag zökkenőmentesen viselte el a válság éveit. A mikrogazdaság tekintetében azonban a 2008 óta eltelt időszak katasztrófához vezetett, mindenekelőtt a középosztály szempontjából. Vállalkozók, gazdasági társaságok középvezetői kerültek siralmas helyzetbe. A román gazdasági élet szereplői a válság hatásait kizárólag a fizetésképtelenség bejelentésével, a felvett kölcsönök kifizetésének elmaradásával, bércsökkentéssel, majd alkalmazottak elbocsátásával tudták úgy-ahogy kivédeni.

A román gazdaságban szinte egyik napról a másikra megszűntek a hitelek, a gazdasági környezet rendkívül kedvezőtlenné vált, a piacokat az egymás közötti konkurenciát csupán megjátszó magánmonopóliumok uralták. A román politikai osztály ebből, a hadilábon álló román magángazdaságból élt, és mindennek fejében a gazdasági életet fellendítő elképzelések, megoldások helyett csupán kicsinyes botrányokkal szolgált, általános undort keltve a társadalomban.

Hatszázezer megszűnt munkahely

A statisztikák szerint a válság öt esztendeje alatt 115 ezer vállalkozás jelentett fizetésképtelenséget. Gazdasági szakértők szerint alig 2-3 százalékuk tér majd vissza a román gazdaságba. A bankszektorban mintegy 30 milliárd lejt tesznek ki a rossz hitelek, a vásárlások nagyjából a felére estek vissza. 2008 óta 600 ezer munkahely szűnt meg, a részvények árfolyama 30-50 százalékkal esett vissza.

Szociológusok igen aggasztó jelnek tartják azt is, hogy a vállalkozók, a tulajdonosok és az alkalmazottak munkakedve, munkához való hozzáállása az idők során számottevően csökkent. Az üzletemberek – ideértve a multinacionális cégeket, a nagyvállalatokat, de az egyszemélyes vagy családi vállalkozásokat is – jelenleg nem látnak maguk előtt semmiféle távlatot.

Felmérések szerint a jelenlegi körülmények között a vállalkozók zöme még egy évre sem tudna előre tervezni, legtöbben csupán a napi gondokra összpontosítanak, a bérek, az adók, az illetékek kifizetésére, kiadott pénzeik visszaszerzésére, rövidtávú megrendelések beszerzésére megy el minden energiájuk.

Könnyű helyzetben a multinacionális cégek

A multinacionális cégek, a nagyvállalatok azonban mindennek ellenére viszonylag könnyen élték át a válság éveit. Anyagi gondjaik nem voltak, hiszen akár az „anyacégektől”, akár a bankoktól biztosíthatták finanszírozásukat. A politikai osztály – a kormány, a minisztériumok, de akár a Nemzetközi Valutaalap vagy Brüsszel – nem zárkózott el kéréseik elől, monopolhelyzetük pedig lehetővé tette számukra a sorozatos áremeléseket. Mindezzel a törékeny román gazdasági ellenére jelentősen megszilárdították pozícióikat.

A válság már csak azért is súlyosan érintette Romániát, mert a politikai osztály, a bankszektor vezetői tényezői szerint a válsághullám elkerüli majd Romániát. Legalább is 2008 őszén ezt állította Traian Băsescu államfő, Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök, sőt, a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu is.

Ennek a prognózisnak az alapján a Tăriceanu-kormány, ezen belül pedig Varujan Vosganian pénzügyi tárcavezető több mint 12 milliárd lejt dobott piacra – ez volt a költségvetési összegek fölötti pénzösszeg. Nem sokkal később, 2009 februárjától kezdve azonban az ország költségvetése állandó jelleggel mínuszban volt, a kormányok mindegyike pedig csakis hitelből élt.

Mikor ér véget?

A válságot követő kormányoknak egyáltalán nem volt kikristályosodott gazdasági stratégiájuk, nem volt megoldásuk a piacok fellendítésére, vagy legalább is hanyatlásának megakadályozására, hiányoztak a munkahelyteremtő beruházások, az országnak pénzt hozó projektek. Az állam teljesen magára hagyta a vállalkozói réteget, amelynek jelentős része nem volt képes megbirkózni a helyzettel, ilyen körülmények között pedig – a válság végére várva – nagyrészt véget vetett a beruházásoknak, szüneteltette az újabb munkaerő alkalmazását.

A nagy gond az, hogy senki sem tudja, mikor ér véget a válság.

A román politikai osztály 2008 őszén még úgy hitte, a válság néhány hét, legfeljebb 2-3 hónap alatt elmúlik. 2009-ben a válság végét egy éven belül várta, 2010-ben pedig – amikor a kormány 25 százalékkal levágta a közalkalmazottak fizetését – 2011-re ígérte a válság befejeződését. 2011-ben valóban, mintha a román gazdaság éledezni látszott volna, egy év múlva azonban (a politikai válság hatására is) ismét eltűnt a remény. 2013-ban már senki nem meri megjósolni, mikorra is érhetne véget a válság.