Négynapos vakáció kezdődik csütörtökön Romániában
Két szabadnap jár ezen a héten a közalkalmazottaknak – erről a kormány szerdai ülésén döntött. Mivel Nagyboldogasszony napja, augusztus 15. hivatalos munkaszüneti napnak számít és egy csütörtöki napra esik, a kormány úgy döntött, legyen szabadnap a péntek is.
A pénteki szabadnapot utólag pótolják be az állami szférában dolgozók.
A hosszú hétvégére vonatkozó kormányhatározatok a versenyszféra számára nem kötelezőek, de ilyenkor sok munkáltató követi a kormány példáját.
Tavaly emelkedett 11-ről 12-re a munkaszüneti napok száma azzal, hogy a parlament júniusban hivatalos ünnepnappá nyilvánította november 30-át, Szent András apostol ünnepét. Idén azonban szombatra esik az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol névnapja - ezen a napon ünnepli a román ortodox egyház azt, hogy a román nép felvette a kereszténységet.
December elseje, Románia nemzeti ünnepe pedig vasárnapra esik, így - húsvét és pünkösd első napjával együtt - az alkalmazottak az idén valójában nyolc hivatalos szabadnapot kapnak.