Relu Fenechiu karrierje: kiskirály, miniszter, vádlott

Relu Fenechiu az első, hivatalában lévő miniszter, akit – első fokon – letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A közlekedési tárca élére történt kinevezése előtt a nemzeti liberális politikus a megyei „kiskirályok” egyik legismertebbje volt.

A pártelnök szponzora

A 48 éves Relu Fenechiu a Bacău megyei Dărmăneşti községben született. Nem indult politikusnak. Diákkorában farmernadrágokkal kereskedett, azokat a iasi-i Tudor Vladimirescu diáknegyedben adta el, majd kölcsönzött videólejátszók bérbeadásával szerzett pénzt.

A iaşi-i Gheorghe Asachi Egyetem gépipari karán gépgyártási technológiai szakosítást kapott, majd a Román-Amerikai Egyetemen piackutatásból, ezt követően a bukaresti Ökológiai Egyetem környezetvédelmi menedzsmentből mesterizett.

A politikába 1996-ban kapcsolódott be, a Nemzeti Liberális Pártba lépett be, amelynek jelenleg is tagja. 2004 óta a tömörülés Iaşi megyei szervezetének elnöke, jelenleg a nemzeti liberálisok egyik legbefolyásosabb politikusa, Crin Antonescu pártfőtitkár első helyettese. Politikai előmenetelét korántsem kivételes politikai tehetségének köszönheti. A hierarchiában pénzének tulajdoníthatóan emelkedett, Relu Fenechiu ugyanis a nemzeti liberálisok egyik legfőbb szponzora. Fenechiu bőkezűen szórta a pénzt, igaz, nem annyira pártjára, mint inkább pártelnökére gondolt, akinek kampányköltségeit is finanszírozta.

Pártjával szemben már jóval szűkmarkúbb volt: 2011-ben bíróságra adta a Nemzeti Liberális Pártot, amelytől a három ével korábbi választási kampány során a választási költségekre általa kifizetett csaknem 1 millió eurót követelte vissza.

Politikai karriere érdekében az árulástól sem riadt vissza: korábban ugyanis az előző pártelnök, Călin Popescu Tăriceanu hűséges embereként, a párt „szürke eminenciásaként” , mi több, a Tăriceanu-kormány „árnyék minisztereként” ismerték. A volt pártelnök ellenfele, Crin Antonescu feltörését követően azonban szembefordult Tariceanuval és átállt Antonescu oldalára, ahol úgyszintén az „elnök kedvence” lett.

Üzleti modell: a trafó-ügy

Relu Fenechiu politikai előretörése mellett természetesen gazdasági érdekeiről sem feledkezett meg. Iaşi megyében tulajdonképpen már 2001-ben ő lett pártja területi szervezetének legfontosabb embere, ebben a minőségében kapcsolatokat teremtett magas üzleti körökkel is. Legelső eurómillióját már 2002-ben megszerezte, és bár Adrian Nastase kormánya idején az ellenzéki politikusok dolgai viszonylag rosszul alakultak, Fenechiu üzleti vállalkozásai nagyszerűen mentek. A Banii Noştri című folyóirat 2004-ben már a 66-ik leggazdagabb románként említette az akkor már több mint 3 millió euróval rendelkező Fenechiut.

Reliu Fenechiu „üzleti sikereit” jól példázza a „transzformátor” névre hallgató bűnvádi dosszié, amelynek kapcsát 5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A tisztségéből ezt követően kényszerűen távozó közlekedési miniszter ugyanis három cége révén 2002 és 2005 között régi, 1970 és 1980 között gyártott transzformátorokat adott el új gyanánt egy állami energiaszolgáltató cégnek, az Electrica Moldovának, az új transzformátorokkal csaknem azonos áron. Egyes források szerint a szóban forgó transzformátorokat magától a vásárlótól vette meg, akkori pénzben 20 milliárd lejes áron, hogy aztán 100 milliárd lejért adja vissza az Electrica Moldovának. Ezért közérdekeket sértő szolgálati visszaélésért vonták felelősségre. Az ügyészek szerint az okozott kár csaknem 3 millió euró. A megvásárolt transzformátorok legnagyobb része az energiaszolgáltató vállalat raktáraiban porosodik, mindössze 0,02 százalékát tudták hasznosítani.

A 2006-ben összeállított dossziéját jó ideig „megsétáltatták” az Országos Korrupcióelleni Ügyészség útvesztőjében, idén nyáron azonban immár átkerült az igazságszolgáltatáshoz. Az ügy kapcsán a korrupció elleni ügyészek tavaly lefoglalták három iasi-i házát, a hozzájuk tartozó telkekkel együtt,

Negyvenhat korrupciós dosszié

A „trafó-dosszié” mellett azonban Fenechiu neve negyvenhat korrupciós ügycsomóban, az állammal törvénytelenül megkötött dossziéban is szerepel. Így ott található a Traian Băsescu sorsáról döntő népszavazással kapcsolatos dossziéban is. A liberális politikus ugyanis felelősségre vonta a volt közigazgatási minisztert, Victor-Paul Dobrét, amiért aláírta a dokumentumot, amelynek megfelelően 18 300 000 választási joggal rendelkező személyt tartalmaztak a választói listák.

De más dossziékban is szerepelt a neve. 2005-ben a iasi-i mezőgazdasági igazgatóság szinte tálcán kínált fel neki 400 ezer lejes szerződést talajjavítási munkák elvégzésére. Jóllehet a munkálatokat más cég nyerte meg, az Fenechiu nyomására visszalépett. Az eset azonban a törvényszékre került, mivel Fenechiu cége, a Fene Grup nem rendelkezett a mezőgazdasági tárca engedélyével. A büntetés nevetséges volt: a cég két ügykezelőjét – közöttük Relu Fenechiu testvérét, Lucian Fenechiut – 1000-1000 lejes büntetésre ítélték.

Kivizsgálás indult a nemzeti liberális politikus ellen azért is, mivel, úgyszintén 2005-ben, cége ugyancsak 400 ezer lejes megbízatást kapott a paşcani-i, Târgu Frumosi és răducăneni-i pénzügyőri székházak felújítására a iaşi-i pénzügyi főigazgatóság vezetőjétől. Mint kiderült később, a főigazgatóság vezetője luxuslakást rendelt a Fenechiuék által építendő luxusnegyedben.

Az ügyészek azonban nem indítottak bűnvádi eljárást, mivel a két fél saját felelősségére állította, hogy nem volt szó megvesztegetésről.

Az érinthetetlen

Tekintélyét Relu Fenechiu messzemenően kihasználta. Így például, bár a rendőrök megállították, amiért óránként 200 kilométeres sebességgel száguldott kocsijával, mindezt mindenfajta büntetés nélkül megúszta: fellépése nyomán a rendőröknek egyszerűen nem volt bátorságuk megbírságolni őt.

Ugyanakkor volt még egy kellemetlen esete: neve felmerült egy halálos baleset kapcsán is. Egy iskolák közötti verseny alkalmával – amelynek egyik szponzora cégeinek egyike volt – tűz ütött ki az épületben, amelyben meghalt egy kislány. Fenechiu szerint az ügyben ő maga teljesen ártatlan, személye csakis azért merült fel a történtek kapcsán, mert azokat Iaşi megye szociáldemokrata prefektusa a nyakába akarta varrni. Mindezt végül is Relu Fenechiu megúszta – az ügy eltussolásáért ugyanis éppen a szociáldemokratákhoz fordult.

Brüsszel is kifogásolta kinevezését

Miniszteri kinevezése nem kis erőfeszítésébe került pártfőnökének, Crin Antonescunak. Viselt dolgai miatt ugyanis sem Victor Ponta kormányfő, sem Traian Băsescu nem akarta őt a kormányban látni. Az eskü letételekor az államfő nem is fogott kezet vele. Traian Băsescu később több alkalommal is követelte miniszteri tisztségéből történő leváltását, ám minden alkalommal beleütközött a miniszterelnök visszautasításába.

Idén januárban ráadásul a romániai igazságszolgáltatás helyzetével foglalkozó brüsszeli jelentés is kitért arra, hogy a kormányban két, korrupcióval gyanúsított miniszter is van. A dokumentum Liviu Dragneát és Relu Fenechiut említette.

Kimaradt?