A jövővel teremt kapcsolatot a nagyváradi színház

A Fesztivál az egész! mottó égisze alatt zajlott a nagyváradi Szigligeti Színház 2012-2013-as évada, amelyet sikerrel zárt a három társulatot – egy drámai-, egy bábszínházat  és egy táncegyüttest – összefogó intézmény. Czvikker Katalin főigazgatóval a megújult nagyváradi színjátszás sikereiről, gondjairól és feladatairól beszélgettünk.

A 2012—2013-as évad előadásait: A Nagy Romulust, A fiút, a Tűzoltót, A sevillai borbélyt, a Nagyvárosi bujdosók-at, A dzsungel könyvét és a My Fair Ladyt  miniévad keretében láthattuk. Én ezekhez sorolnám az Oedipust is, bár azt tavaly tavasszal mutatták be, de mivel a rendezvénysorozatot megelőző napon látható volt ez az előadás is, megtudhattuk, hogy a nagyváradi magyar színház honnan dobbantott ebben az évadban. Ön az évad előadásai közül melyiket tartja a legjobbnak?

Nekem a legjobb előadás mindegyik, és nem is mondhatok mást, a színház igazgatójaként. A Nagyváradi Szigligeti Színháznak, ugye, három társulata van. Ez olyan, mint az anyának a három gyermeke. Melyiket szereti jobban? És nem is feltétlenül hiszem, hogy az én tisztem lenne elmondani, melyik volt a legjobb előadás, hiszen az évadzáró előadássorozatot  pontosan azért iktattuk be a műsorunkba, hogy a szakma képviselői, a kritikusok eljöjjenek és ők határozzák meg, hogy kik kaphatják meg nívódíjakat, illetve hogy melyik volt a legjobb előadás, kiket illessen dicséret.

Nekem viszont mintha mégiscsak elárulta volna, hogy nagyon szereti az Oedipust.

Az Oedipust a múlt évad végén értékelték, és valóban nagyon közel áll hozzám.

Az egyik előadást, A Nagy Romulust követően volt egy beszélgetés, ahol az egyik hozzászóló azt mondta: „közönségek vannak, nem pedig egy közönség”; és hogy meg kell célozni mindegyik közönséget, minden színházba járót. Meg lehet ezt valósítani?

Beszélgetéseket folytattam az idén a bérletházak képviselőivel. Több csoporttal találkoztam, és mindenki megfogalmazta a maga meglátását. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a legfontosabb, a legnehezebb és a legszebb feladat megteremteni az egyensúlyt, mely által a három társulat előadásaival minden réteget megcéloz, és mindenkit megpróbál a színház körébe vonzani. Ennek elősegítése lenne a legfőbb feladatom.

Vegyük sorra a társulatokat.

A nagyváradi magyar színház esetében a Szigligeti Színtársulatról, a Nagyvárad Táncegyüttesről és a Lilliput Bábtársulatról beszélünk.  Ezek együttesen teremtik meg a már említett egyensúlyt, és biztosítják a jelentős nézőszámot. Mindezeket néhány járulékos program egészíti ki, amelyeket közösen tervezünk meg, de nagyrészt én gondoskodom a megszervezésükről.

Úgy gondolom, ha magas szakmai-művészi színvonalon játszanak bármely darabot, és a játék öröm a színészek számára, akkor ez az öröm átragad a nézőre is. Bármelyik típusú előadásról legyen szó, akár a legmeghökkentőbb kortárs színházi előadásról is, ahol bizony gondolkozni kell néha, a közönség jól érzi magát, résztvevője lesz annak az előadásnak, örömszínház születik azon az estén. Az Ön tapasztalata szerint Nagyváradon melyek a legnagyobb gondok, amelyeket meg kell oldani ahhoz, hogy ez az örömszínház létrejöjjön?

A legnagyobb gondunk az, hogy nagyon kevés játéktérrel rendelkezünk. Nagyváradon az a helyzet alakult ki, hogy az önálló magyar színház létrehozásával egyazon időben létrejött a román színház is. A két színház és a két táncegyüttes közösen használja a rendelkezésére bocsátott színházi teret: a gyönyörű színházépületet, a Stúdiót és a bábszínház épületét. A Stúdiót mindössze másfél hónapja, május végén adták át, akkor ért véget a felújítása. És így sem végleges ez a megoldás. Most alakítanak át és tataroznak számunkra egy régi moziépületet, amely majd valamikor jövő ősszel válik használhatóvá. Az lesz az igazi Stúdió termünk! A központban van, nagyon közel a színházhoz, megnyitásával javulnak a lehetőségeink.

A dzsungel könyve című előadás - bár a  Szigligeti Társulat művészei is részt vesznek benne - a bábtársulat produkciója. Ennek ellenére egyetlen bábot sem láttam az előadásban…

Abban valóban nem láthatott. A bábtársulat nemcsak bábszínházi produkciókat hoz létre, hanem ifjúsági előadásokat is.

Szóval az ifjúsági előadások gazdája a bábszínház, akár bábokkal, akár bábok nélkül. Ha már a fiatalokról van szó, örömmel láttam, hogy az Oedipus közönségének a zömét diákok alkották, középiskolások, egyetemisták. És A fiú előadásán  is a fiatalok uralták a nézőteret. Ez azt jelenti, hogy a színház megteremtette a kapcsolatot a jövővel. Hogyan csinálták ezt?

Még 2011-ben elindítottuk a Iskola a színházban - színház az iskolában programot, amelynek keretében egyrészt bevonjuk a fiatalokat a különböző produkciókba, másrészt a számukra színre vitt darabokkal kiszállunk iskolákba. Ennek köszönhetően egyik évadról a másikra megkétszereztük a diákbérleteink számát, magunk mellé állíthattuk a magyar líceumok, középiskolák, általános iskolák igazgatóit, pedagógusait. Mindannyian közösen dolgozunk ezen a programon.

És az egyetemisták?

Az idei évadtól sikerült bevonnunk a Partiumi Keresztény Egyetem diákjait is a programba, az egyetemmel együttműködésben külön bérletházat hoztunk létre, amelyet az egyetem finanszíroz.

Visszatérve a bábszínházra: milyen jellegű előadásokat játszanak?

Több előadása is volt ebben az évadban a társulatnak: a Csipkerózsika, aztán a Kormos képpel mutogat bábelőadás, amelyben három mesét dolgoztak fel; a Toldi, amelyet az iskolaprogram részeként mutattak be, nagyon kicsi terekben, akár osztálytermekben is játszható, vagy kisebb sporttermekben is, hisz mindössze három színészre van szükség. Kiszállhatnak vele iskolákba vagy akár nagyon kicsi szórványtelepülésekre, ahol nagyon kevés magyar ajkú él... Tehát megpróbálunk olyan produkciókat létrehozni, amelyekkel mindenhova eljuthatunk, hiszen megyei érdekeltségű intézmény vagyunk.

Erre jó lenne odafigyelni, mert tudomásom szerint színházaink nem nagyon vállalják a terepjárást. Talán csak a csíkszeredai jelent még kivételt... Pedig nagy szükség lenne rá. És ezt eltanulhatná maguktól a többi társulat is.

Óriási gondokat oldottunk meg, amikor sikerült kitalálnunk egy olyan konstrukciót, amelynek révén gazdaságosan eljuthatunk akár tíz gyerekhez is egy-egy településre. A bábtársulat találta ki ezt: elkészítették az egyik előadásuk román nyelvű szinkronját. A magyar bábos a paraván mögött akkor is jól mozgatja a bábot, ha a szöveg román nyelven szól. A román kollégák lefordították és szalagra mondták nekünk,  így gazdaságosan el tudunk jutni egy kisebb magyar településre, illetve egy kis létszámú magyar közönséghez, mert egyúttal előadjuk a darabot még két román faluban is. Ez a Paprikajancsi kalandjai-val kezdődött el, amely egy közkedvelt előadás...

Szép dolog, és becsületére válik mind a román, mind a magyar bábosoknak, hogy Váradon ilyen  szépen együttműködnek. Vannak azonban aggasztó dolgok is, például A fiú kapcsán kirobbant egy konfliktus, én úgy mondanám, hogy a szemforgatók összeesküvése. Előzetesen elterjesztették erről az előadásról, hogy ott „mocskos beszéd van, csúf szavakat használnak, fordul ki az ember gyomra tőle”... És színháziaktól terjedt el ez. Mit tud mondani erről?

Erről az a véleményem, hogy a színház olyan közeg, ahol mindig történik valami, ahol mindig van valami szenzáció. És nemcsak A fiúra érvényes ez, hanem minden előadásra. Gondoljunk csak az első évadnyitó előadásunkra, a Liliomfira, amelyet Keresztes Attila rendezett; mi mindent beszéltek róla összevissza, előzetesen.  Aztán olyan előadássá nőtte ki magát, amelyet tizennégyezren néztek meg! Jómagam a Liliomfit imádók társaságába tartoztam, de voltak, akik gyűlölték a darabnak ezt a feldolgozását, és nem kevesen. Így aztán annyira népszerű lett, hogy látni akarta mindenki...

Tehát a rossz hír keltése végül is jó reklám volt...

Harmincszor játszottuk. És A fiút is teltházzal játsszuk. Tehát a színház körül mindig történik valami. Mindig vannak sztorik. Emiatt egyáltalán nem kell elkeseredni.

A váradi színház nyitott társulat: nem zárkózik el attól sem, hogy – úgy mondjam - külső tagokkal, tehát más színházból meghívott színészekkel dolgozzon. Tavaly a debreceni színháztól hívtak meg egy színésznőt, Ráckevei Annát, az idén pedig Szélyes Ferencet hívták meg Marosvásárhelyről, ő alakította A Nagy Romulusban a címszerepet. És megjelentek Váradon a magyarországi rendezők is, ami szintén jó dolognak számít. Kivel szeretnének még együttműködni, kik lesznek a külső tagok a jövő évadban?

Ez hozzájárult ahhoz, hogy a sokszínűséget és a vonzó színházi közeget megteremtsük. A menedzser-igazgatónak az a dolga, hogy a művészeti igazgatóra bízzon bizonyos döntéseket: például hogy kivel szeretne dolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy a főigazgatót ezek a kérdések nem foglalkoztatják. Igenis érdekel, hogy kik jönnek ide játszani, rendezni, de meg kell bíznom abban a művészeti vezetőben, aki ezeket a meghívásokat megejti, aki megtervezi az évadot. Arról nem beszélve, hogy mi nagyon komolyan vesszük a művészeti tanács működését. Mindegyik társulatnak művészeti tanácsa van. Jómagam ebben az évadban legalább tízszer hívtam össsze megbeszélésre a művészeti tanácsot. Fontosnak tartom ezt.

Kik a tagjai a művészeti tanácsnak?

Mindegyik társulattól a művészeti igazgató, a művészeti titkár és a művészek közül ketten-hárman, akiket a társulatbeli  színészek titkos szavazással választanak meg. Tehát a művészeti igazgatók: a Szigligeti Társulaté Szabó K. István; a Liliput Társulaté Szőke Kavinszki András és a Nagyvárad Táncegyüttesé Dimény Levente. A Szigligeti Társulatnál művészeti tanácsi tag még: Fazakas Márta művészeti titkár, illetve a színészek képviselői: Hajdú Géza és Kardos M. Róbert színművészek, továbbá a pályázatokért felelős és a marketing osztályt vezető Sorbán Attila, aki egyébként író és költő; a Nagyvárad Táncegyüttesnél a művészeti tanácsban jelen van Brugós Sándor Csaba, aki a tánckar vezetője, Kerekes Dalma, aki a táncegyüttes megszavazott képviselője, valamint ugye a művészeti igazgató, akit már említettünk; a Liliput Társulatnál a művészeti igazgatón kívül pedig Daróczi István és Németi Emese bábművész vesz részt, illetve a művészeti titkár, Botházy-Daróczi Réka.

És Szabó K. István Váradon marad a jövő évadban is?

Szabó K. Istvánnak körülbelül két hónapja hosszabbítottuk meg a szerződését.

Temesváron nemrég zajlott le a TESZT, a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Nagyon jól sikerült és nagyon hasznos rendezvénnyé vált. Vajon a TESZT mintájára - vagy attól függetlenül - nem lehetne itt létrehozni egy VESZT-et? Tehát Váradi Eurórégiós Színházi Találkozót. Azért mert az önök környéke, divatos szóval: régiója - Debrecen, Szatmár, Nyíregyháza, Beregszász - is szépen összejöhetne egy színházi találkozóra.

Valóban összejöhetne, és nagyon jó a felvetés, hiszen a Szigligeti Színháztól megalakulása óta nem állt távol a különböző fesztiválok befogadása. Itt volt tavaly ősszel az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, év vége felé pedig az Interetnikai Színházi Fesztivál...

Amit most is köszönünk...

Büszkék vagyunk rá, hogy vendégül láthattuk ezt a rangos fesztivált és megpróbáltunk megfelelni. Jövőre is tervezünk egy táncművészeti fesztivált, tavaszra, még tárgyalások folynak erről; ősszel pedig az Erdélyi Hivatásos Bábtársulatok Fesztiválját szeretnénk megrendezni. Tehát szívesen fogadunk minden ötletet, és ezután már csak a forrásokat kell feltérképezni, hogy miből is csinálhatnánk meg. De a felvetés máris nagyon érdekel.

Kimaradt?