A 81 éves korában elhunyt Horn Gyula az utóbbi évtizedek legelismertebb magyar politikusa volt – külföldön. Magyarországon vitatott a megítélése, elsősorban 1956-os szerepe miatt, amely a mai napig sem tisztázott teljesen.

Németországban utca viseli a nevét

Horn külföldi hírnevét elsősorban 1989-es külügyminiszteri tevékenységének köszönhette: ő jelentette be, hogy a magyar kormány Ausztriába engedi a Magyarországon összegyűlt több ezer kelet-német menekültet, ezzel gyakorlatilag megnyílt a vasfüggöny, és a kelet-európai kommunista diktatúrák elkerülhetetlen összeomlása felgyorsult. Nyugat-Európában (különösen német nyelvterületen) azóta is a legismertebb és elismertebb magyar politikus, Németországban minden idők legismertebb magyarjai között van, Wertheimben még életében utcát neveztek el róla, a rendszerváltásban betöltött szerepéért közel húsz német kitüntetést kapott.

Horn legnagyobb pártpolitikusi érdeme, hogy vezetésével az 1989-90-ben megsemmisítő vereséget szenvedett, mély morális válságba került MSZP 1994-re nagy támogatottságú, kormányképes párttá vált anélkül, hogy látványosan szakított volna pártállami múltjával. Kormányfőként legjelentősebb tettei közé tartozik a Bokros-csomag néven emlegetett stabilizációs intézkedéssorozat bevezetése, amely ugyan alaposan megtépázta népszerűségét, de pártbeli pozícióit megingatni nem tudta. A megszigorító csomag révén azonban Magyarország elkerülte a fenyegető pénzügyi csődöt és az ország gazdasága viszonylag rövid időn belül növekedési pályára állt. Az ellenzék élesen bírálta a csomagot azzal, hogy a magyar társadalomnak indokolatlanul súlyos árat kellett fizetnie a gazdasági korrekcióért.

A pártelnök sajátos múltfelfogása, a rendszerváltás előtti, pártállami időkről alkotott képe alapjaiban határozta meg az MSZP identitását. Így beszélt erről az 1994-es pártelnökválasztáson: „Az MSZP olyan párt, amely bocsánatot kért már a múlt bűneiért is, jóllehet ezt a pártot a múlt bűneiért felelősség nem terheli.”

1989. február 10-én az MSZMP központi bizottsági ülésén megvédte azokat, akik 1956-ban a szovjetek és Kádár oldalára álltak: „Nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel.”

Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján nagy vihart kavart és Sólyom László köztársasági elnök nyílt bírálatát is kiváltotta a német Die Welt folyóiratnak adott Horn-interjú, amelyben a politikus védelmébe vette saját 1956-os szerepét, azt állítva, hogy a forradalom leverésében közreműködő karhatalmi egységekben a törvényes rendet védte, a forradalom idején kiszabadult bűnözőkkel szemben. 2007. július 4-én erre az interjúra és Horn 1956-os szerepére hivatkozva Sólyom visszautasította Gyurcsány Ferenc kormányfő javaslatát, hogy 75. születésnapja alkalmából a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozatát adományozza Hornnak.  Egy újabb Die Welt interjúban születésnapja előtt Horn megerősítette, amit korábban mondott 1956-ról, azt állította, a pufajkások „közönséges bűnözőkkel” szemben léptek fel rendfenntartó céllal, ugyanakkor védelmébe vette a Rákosi-rendszer szociális vívmányait és Kádár Jánost

Hiányzó „cölöpök”

Horn Gyula angyalföldi, hagyományosan baloldali munkáscsaládba született 1932. július 5-én. Hat testvére volt. Édesanyja Csörnyei Anna gyári munkásnő, édesapja Horn Géza szállítómunkás. A nagy szegénységben élő család fejét 1944-ben a Gestapo gyilkolta meg.

Horn az iskolái elvégzése mellett dolgozott, műszerésztanuló lett, majd érettségi után a rosztovi Közgazdasági és Pénzügyi Főiskolán tanult tovább. Miután vörös diplomával hazatért, belépett a Magyar Dolgozók Pártjába.

Két éve dolgozott a Pénzügyminisztérium forgalmiadó főosztályán – az élelmiszeripari és kisipari szövetkezetek adóügyei tartoztak hozzá –, amikor kitört az 1956-os forradalom. Hogy a későbbi miniszterelnök mit csinált októbertől 1957 júniusáig, azt nem lehet tudni, önéletrajza ugyanis több ponton ellentmond a tényeknek.

Horn a Cölöpök című könyvében és a hivatalos önéletrajzaiban azt állítja, hogy október 26-án belépett a Nemzetőrségbe, miután lakásán felkereste egy küldönc. Ez a fegyveres testület valójában a párt milíciája lehetett.

A második homályos részlet Horn karhatalmista múltja. A Cölöpökben azt állítja, hogy december 12-én behívatták az MSZMP központjába és felkérték, hogy vállaljon ideiglenes karhatalmi szolgálatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hunyadi János zászlóaljánál, majd fontosabb objektumokat őrzött, segítette a felbomlott közbiztonság helyreállítását.

Horn saját kezűleg kitöltött szolgálati lapja szerint azonban már november 15-én a fegyveres testület tagja lett, és a novembert jelöli meg a rendszerváltás előtti önéletrajzaiban is. A dátum azért érdekes, mert december 6-án Kádárék provokáló tüntetést szerveztek civil karhatalmisták részvételével a kormány támogatására. A tüntetés összecsapásokba torkollott, a karhatalmisták három felkelőt agyonlőttek.

Horn az 1957 júniusáig tartó karhatalmista időszakáról azt írja, hogy előbb hídőrséget látott el, majd pályaudvarokon, köztereken, kocsmákban razziázott, végül a nyomozórészleghez került biztosítási feladatokra.

A harmadik különös részlet, hogy Horn Gyula sem a Cölöpökben, sem önéletrajzaiban nem tesz említést a karhatalmi szolgálatáért kapott Munkás-Paraszt Hatalomért Érdeméremről, holott egyéb, a vasfüggöny lebontásában játszott szerepéért kapott kitüntetéseire roppant büszke volt.

Bátorság kellett hozzá

A karhatalmista kitérő után visszament a Pénzügyminisztériumba, majd 1959-től a Külügyminisztérium szovjet osztályán gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott, a hatvanas évek nagy részében Belgrádban teljesített diplomáciai szolgálatot. Hazatérve az MSZMP KB külügyi osztályán emelkedik a ranglétrán, 1983-ra osztályvezető. Doktori címet 1977-ben szerzett a jugoszláv gazdasági rendszerről írt disszertációjának megvédésével.

Valódi politikai karrierje meglehetősen későn, 1985-ben, 53 évesen kezdődött, amikor beválasztották a Központi Bizottságba és a Külügyminisztérium államtitkárává nevezték ki. Négy évvel később a legjobb pillanatban lett külügyminiszter, a tárcavezetést a washingtoni nagyköveti posztra cserélő Várkonyi Péter helyett.

Kinevezését követően 1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt a televízió nyilvánossága előtt jelképesen átvágta az azt megelőző hónapokban felszámolt műszaki határzár („vasfüggöny”) erre a célra meghagyott mintegy tízméteres maradványát. Ez az esemény vált később a vasfüggöny elbontásának látványos jelképévé.

Horn Gyula jelentette be azt is, hogy 1989. szeptember 11-től a magyar hatóságok átengedik a nyugati határon a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állampolgárait, akiket Ausztria vízum nélkül hajlandó fogadni. A határ október 7-ig állt nyitva. Ez a határnyitás jelentős mértékben járult hozzá a keletnémet rendszer bukásához és a későbbi német újraegyesítéshez.

Mindezekért kitüntetésözön hull rá, megkapta többek között a Károly-díjat vagy az NSZK Szolgálati Érdemrendje Nagykeresztjét. Külügyminiszterként ő írta alá Moszkvában a szovjet csapatok kivonásáról szóló államközi megállapodást, valamint felvette a diplomáciai kapcsolatot olyan, korábban ellenségesnek számító államokkal, mint Dél-Korea, Izrael vagy Vatikán.

Később egykori párttársai, volt kormánytagok (például Németh Miklós volt miniszterelnök és Pozsgay Imre) elvitatták Horn érdemeit, mondván, csak azért esett rá a választás, mert Grósz Károly akkori MSZMP-főtitkár szerint szeretett a televízióban szerepelni. Horn tettei idején azonban Moszkva reakciója még mindig kiszámíthatatlan volt, politikusi bátorság kellett az NDK-s turisták átengedéséhez, a vasfüggöny felszámolásához. 

Reformkommunistának tartották

Horn Gyulát a nyolcvanas évek közepétől az úgynevezett reformkommunisták között tartották számon. Részt vett a Pozsgay Imre vezette történelmi tényfeltáró munkabizottságban, 1989 nyarától tagja az MSZMP politikai intézőbizottságának. 1989 októberében alapító tagja a Magyar Szocialista Pártnak, a párt négy legbefolyásosabb vezetőjének egyike.

Az 1990-es választást az utódpárt MSZP elveszítette, a külügyminiszteri megbízatása ezzel megszűnt. Horn Gyula a boglárlellei egyéni választókörzetben bejutott a második fordulóba, ahol az MDF-es jelölt legyőzte, de a somogyi lista vezető és az országos lista harmadik helye elég volt az országgyűlési képviselői mandátumra. Egyéni választókörzetbe soha többé nem mérettette meg magát, habár a parlamentnek megszakítás nélkül, haláláig tagja maradt.

Horn Gyula a vesztes választás után arra törekedett, hogy megszerezze a vezető pozíciót az MSZP-ben. Emberei felkeresték a helyi pártszervezeteket és Horn mellett agitáltak. Végül ő lett az egyetlen pártelnökjelölt, pedig a nagy tekintélyű Nyers Rezső még szívesen maradt volna a párt élén. Horn azonban a májusi kongresszus előtti zárt ülésen kijelentette, hogy nem tartja alkalmasnak a 67 éves Nyerst a párt vezetésére. Ahogy fogalmazott: „a biológiai törvényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni”.

Horn vezetésével az MSZP egyre népszerűbb lett, a tömörülésről kialakult a „higgadt szakemberek” pártjának imidzse, a hibát hibára halmozó MDF és az ellenzéket vezető SZDSZ korábbi, sokak számára riasztó radikalizmusa megnyitotta az utat a kádári idők iránti nosztalgiát is meglovagló MSZP előtt.

Horn Gyula az ország egyik legnépszerűbb politikusa lett, hozzájárult ehhez, hogy a jobboldal politikai támadásai hatására 1993 januárjában lemondott a parlament külügyi bizottsági elnöki posztjáról.

Reform és korrupció

Horn négyéves munkájának kétségkívül nagy szerepe volt abban, hogy a választásokat toronymagasan nyerte az MSZP, és abszolút többséget szerzett. Az első forduló előtt három nappal súlyos autóbalesetet szenvedett; egy ideig tartotta magát az a verzió, hogy rutinos sofőrje nem véletlenül hajtott bele egy út szélén veszteglő defektes IFA teherautóba. Horn súlyos gerincsérüléssel, fején jellegzetes fém merevítővel is dolgozott, szerepelt, népszerűsége talán ebben az időszakban volt a legnagyobb.

Horn a modernizáció jelszavával kezdte koalíciós kormányzását az SZDSZ-szel. Az új miniszterelnök az első beszédében még nem szólt az esetleges megszorításokról, de egy év után a Bokros-csomagként ismert intézkedésekkel stabilizálta az ország pénzügyeit.

A Bokros-csomag okozta sokkból kilábalva egyre népszerűbb lett az MSZP és Horn.

A megszorítások választás előtti évben jelentkező eredményei viszont kevésnek bizonyultak a 98-as győzelemhez. Ebben nagy szerepet játszott, hogy Horn képtelen volt megfékezni az elharapózó korrupciót, egymás után robbantak ki a botrányok (a Tocsik-ügy, a Postabank-botrány), és lakosság biztonságérzetét a maffialeszámolások, illetve közvetlenül a választások elé időzített bombamerényletek is kikezdték.

A választáson hiába szerezte az MSZP a legtöbb szavazatot, mégis alulmaradt a kisgazdákat a két választási forduló között szövetségesül megnyerő Fidesszel szemben. Horn ősszel lemondott pártelnökségről és nem fogadta el az örökös tiszteletbeli elnöki posztot sem.

Az MSZP mai fiatal politikusai közül többen vallják magukról, hogy Horn Gyula politikájának, illetve Cölöpök című önéletírásának hatására léptek be a szocialista pártba.

Ötven év után 56-ról

Élete vége felé egyre többet nyilatkozott – elsősorban a külföldi lapoknak – 1956-os szerepéről. A karhatalmistáknak „nagyon fontos szerepük volt, sokan ma nem lennének itt, ha mi csődöt mondtunk volna” – mondta nyáron a Die Weltnek. Ugyanennek a lapnak 2006. október 23-án úgy fogalmazott: „1956 nem a kommunizmus elleni harc volt. A felkelők sem akarták eltörölni azt.” Kifejtette azt is, hogy a pufajkás osztagban a törvényes rendet védte.

Ellenzéki kegyetlenség

A hazai kitüntetésekkel nem volt szerencséje. Két köztársasági elnök sem volt hajlandó kitüntetni, a hetvenedik születésnapon Mádl Ferenc, a hetvenötödiken Sólyom László tagadta meg a szocialisták vezette kormány kérésének teljesítését.

Az MSZP 2007 júliusában kárpótlásul nagy születésnapi partit rendezett Horn Gyula tiszteletére a köztársasági elnök rezidenciájának szomszédságában, ahová meghívták Mihail Gorbacsovot, az SZKP utolsó főtitkárát és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminisztert. Horn Gyulának itt hangzott el az utolsó nyilvános beszéde. Gondolatmenete néha már követhetetlen volt, de egyértelműen bírálta Gyurcsány Ferencet. A kínos közjáték ellenére nagy ovációban részesült Horn Gyula, aki az MSZP-t nagy párttá és saját tekintélyét kihasználva nemzetközileg is elfogadottá tette anélkül, hogy igazán átértékelte volna saját és pártja múltját.

Horn nem sokkal ezután a Honvéd kórházba került, ahol haláláig kezelték. Állapotáról a család kérésére az elmúlt években felvilágosítást nem adtak. MSZP-s vezetők eleinte még látogatták, de Horn már nem ismerte fel őket.

A parlamentben egyszer még téma volt Horn Gyula. Egy 2011. tavaszi vitában a fideszes Wittner Mária azt mondta: „és most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az Önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből, már három éve ott kezelik, és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni.”