Szavazással döntenek a nagyváradiak a mélygarázs fölötti tér rendezéséről

Hétfőtől kezdve november 22-ig online szavazhatnak a nagyváradiak a Kossuth (Independenței) utcai mélygarázs fölötti tér rendezéséről.

Finoman szólva sem nyerte a nagyváradiak tetszését idén nyáron a Kossuth (Independenței) utcai mélygarázs fölötti tér rendezésére kiírt pályázat eredménye, online petíció is indult ellene. A terv körül sokáig csend volt, míg pénteken Florin Birta polgármester Facebookon közölte: a lakosság szavazással döntheti el, hogy a zsűri által kiválasztott hat pályázat közül melyiket valósítsák meg.

A zsűri júliusi döntése a helyi sajtóban és a közösségi médiában egyaránt vitákat váltott ki, emlékeztetett a polgármester. Tájékoztatása szerint november 2–22. között online szavazhatnak a nagyváradiak arról, hogy melyik tervet preferálják.

A szavazás a polgármesteri hivatal honlapján zajlik, csak nagyváradi lakhelyűek voksolhatnak, ezért a voksoláshoz a személyi számra (CNP), telefonszámra vagy e-mailcímre is szükség lesz – közölte a polgármester.

A térrendezésről a szavazók számának és a voksolás eredményének figyelembe vételével döntenek majd, tette hozzá az elöljáró. Közlése szerint december elsején hirdetnének eredményt azért, hogy jövő tavasszal elkezdjék, és év végéig befejezzék a tér kialakítását. A pályamunkát itt láthatók

Kapcsolódók

Kimaradt?