Vezércikkben foglalt állást Joe Biden demokrata elnökjelölt mellett a The Economist. Friss számában a tekintélyes gazdasági hetilap úgy értékeli: Donald Trump „meggyalázta Amerika értékeit”, Joe Biden megválasztása ezért „a gyógyulás és a megújulás reményével kecsegtet”. A lap lajstromot készített Trump elnökségének pozitív eredményeiről is.

2016-ban egy reményvesztett és megosztott ország választotta meg az elnökének Donald Trumpot, ma a republikánus elnök egy még reményvesztettebb és még megosztottabb Amerikától kér újabb négy évre szóló megbízatást – indítja Miért Bidennek kell győznie című cikkét a The Economist.

A neves brit üzleti hetilap újságírói megállapítják: Donald Trump közel négyéves vezetése alatt az amerikai politika csak dühösebb lett, a társadalmi szakadékok tovább mélyültek. A hétköznapokat megkeseríti a csaknem 230 ezer halálos áldozatot követelő pandémia, ami civakodás, felelősséghárítás és hazugságok közepette pusztít.

„Mindezekért nagyrészt Trump a felelős, november 3-i győzelme pedig mindeneknek a támogatását jelentené”, írják hozzátéve, hogy Joe Biden sem csodaszer Amerika valamennyi bajára, „de jó ember”, akivel visszaköltözne a Fehér Házba a józan megfontoltság és a kulturált viselkedés. „Felkészült arra, hogy elkezdje a hosszú és nehéz feladatot, amit a darabokra hullott ország összerakása jelentene. Éppen ezért, ha szavaznánk, Joe-t választanánk” – áll a cikkben.

Úgy vélik, hogy

És sorolják az érveket, amelyek között a legfontosabbak: az adócsökkentés, a dereguláció és konzervatív bírák tucatjainak a kinevezése. Itt meg kell jegyezni, hogy miközben a világsajtó figyelme többnyire a legfelsőbb bíróságra irányult, négy év alatt Trump 50 bírót nevezett ki a szövetségi igazságügyi rendszerben közvetlenül a legfelsőbb bíróság alatt elhelyezkedő 13 fellebbviteli bíróságba – annyit, mint Barack Obama a két mandátuma alatt. Részletek itt.

Trump elnöksége alatt az alkalmazottak legszegényebb negyede 4,7 százalékos jövedelemgyarapodást könyvelhetett el – évente, legalábbis a koronavírus-járvány előtt –, a kisvállalkozói bizalom pedig 30 éves csúcsot döntött.

A bevándorlás korlátozásával Trump megadta szavazóinak, amit elvártak tőle. Nemzetközi téren megosztó viselkedése nem várt eredményeket is hozott: kiiktatták az Iszlám Államot, és amerikai közvetítéssel Izrael békét kötött három muszlim országgal. A lap szerint fontos eredmény az is, hogy néhány NATO-szövetséges – köztük Románia – „végre többet költ védelemre”, illetve Pekingben tudatosították, hogy a Fehér Házban félelmetes ellenfélként számol Kínával.

A felsoroltak eredményekkel kapcsolatban az Economist kritikákat is megfogalmaz. Az adócsökkentés például regresszív – a teher az adóalap növekedésével csökken –, a dereguláció pedig – elsősorban a környezetre nézve – káros hatásokkal jár. Trump egészségügyi reformkísérlete totális kudarcnak bizonyult, a bevándorlási szabályozása pedig – a szülők és a gyerekek különválasztása – botrányosan kegyetlen. Ami az igazán kemény diókat illeti – Észak-Koreát, Iránt, a közel-keleti békefolyamatot –, Donald Trump semmivel nem bizonyult eredményesebbnek, mint az általa kigúnyolt „washingtoni elit” általában lenni szokott.

A legsúlyosabb bírálat azonban mélyebb problémát érint. „A leköszönő elnök az utóbbi négy évben újra és újra meggyalázta az értékeket, elveket és szokásokat, amelyek biztos menedékké teszik Amerikát a saját polgárai számára, és amelyek miatt külföldön világítótoronyként tekintettek az Egyesült Államokra” – állapítja meg a cikk, majd leszögezi: aki fesztelenül átsíklik Trump elnök „gorombáskodása és hazugságai” fölött – azzal, hogy „csupán Twitter-bejegyzések” –, nincs tisztában az okozott kárral. Mindenekelőtt Amerika demokratikus kultúrája sérült.

Persze, „törzsi politika” Trump előtt is létezett, azonban a Tanonc (The Apprentice) tévéműsor házigazdája felhasználta, hogy „a zöld szobából a Fehér Házba” jusson. Ráadásul, miközben elődei Amerika számára károsnak ítélték meg a mérgező pártoskodást, Trump ezt elnökségének központi elemévé tette. Még csak nem is igyekezett soha képviselni azokat, akik nem rá szavaztak – vagyis az amerikaiak többségét. A George Floyd meggyilkolását követő békés tiltakozást „a baloldali erőszak orgiájaként” festette le, faji feszültségeket keltve. Nagy szerepe volt abban, hogy mára a választók 40 százaléka a másik oldalt nem csak megtévelyedettnek tartja, hanem gonosznak is.

Az egyenes beszéd általában nem erős oldala a politikusoknak, viszont ez az adminisztráció megajándékozta Amerikát az „alternatív tényekkel”. Trump összes állítása megkérdőjelezhető, beleértve azt is, hogy Biden korrupt volna. Támogatói a Republikánus Pártban ettől függetlenül kötelességüknek érzik védeni őt, ahogy az alkotmányos vádemelési eljárás (impeachment ) során tették, amikor – egyetlen szenátort leszámítva – senki nem tért el a párt irányvonalától.

Az Economist hangsúlyozza: a pártosság és a hazudozás aláássa a normákat és az intézményeket. Ez így kötekedésnek tűnhet – végső soron a Trump-szavazóknak tetszik az elnök stílusa –, de Amerika demokratikus immunrendszere – a fékek és ellensúlyok rendszere – megsínyli.

Olyan elnökről beszélünk, aki ellenfelei bebörtönzésére buzdított; az igazságügyi minisztériumot személyes vendettákra használja (az igazságügyi miniszter egy személyben legfőbb ügyész is az Egyesült Államokban); megkegyelmez súlyos bűncselekmények miatt elítélt támogatóinak; kényelmes álláshoz juttatja családtagjait a Fehér Házban; védelmet kínál külföldi kormányoknak, ha cserébe besározzák a politikai riválisát. Kétségbe vonja a választások tisztaságát csak azért, mert az javíthatja a győzelmi esélyeit, és ezzel aláássa a demokráciát, amelynek védelmére felesküdött.

Az Economist a koronavírus-járványt hozza fel példának arra, hogy „a pártosság és a hazudozás a közpolitikákat is aláássa”. Donald Trumpnak lehetősége nyílt egyesíteni az országot egy jól szervezett stratégia köré, és ennek köszönhetően újraválasztatni magát, ahogy másutt erre volt példa.

Ehelyett a demokrata párti kormányzókban vetélytársat vagy bűnbakot látott, és elnémította vagy becsmérelte Amerika világszínvonalú intézményeit, például a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központot. Mint oly gyakran, ezúttal is kigúnyolta a tudományt, és – nem tudván elvonatkoztatni az újraválasztási kampányától – folyamatosan félrevezette a közvéleményt a járvánnyal és annak következményeivel kapcsolatban. Így állhatott elő az a paradox helyzet, hogy

További négy év Trumppal a Fehér Házban súlyosbítaná az eddigi károkat, és újakat okozna – véli az Economist.

Az előválasztások során Joe Biden sok kritikát kapott a Demokrata Párt baloldaláról: hogy centrista, intézménytisztelő, konszenzusépítő. Érdekes módon éppen ezek a kvalitásai teszik alkalmassá az elmúlt négyben okozott károk helyrehozására. Biden igazi anti-Trump. „Nem lesz képes véget vetni az Amerikában évtizedek óta erősödő keserű szembenállásnak, de megnyithatja az utat a megbékélés felé” – indokolja választását a brit újság.

Bár Biden a korábbi adminisztrációkhoz képest baloldalibb, korántsem kell tőle forradalmat várni. Emelné a vállalkozások és a gazdagok adóját, de nem fenyegető mértékben. Tervei között szerepel Amerika leromlott infrastruktúrájának újjáépítése, többet fordítana az egészségügyre és az oktatásra, a bevándorlás terén pedig engedékenyebb lenne Trumpnál. Klímapolitikája a kutatásra és a munkahelyteremtő technológiák kifejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Meghallgatja a szakértők tanácsát akkor is, ha kényelmetlen. Kevésbé konfrontatív, mint Trump, de céltudatosabb.

azonban a baloldalisággal egyáltalán nem vádolható Economist szerint ettől nem kell tartani: a párt radikális szárnya valóban felpezsdült, de Biden és alelnökjelöltje, Kamala Harris a kampányban megmutatták, hogy kordában tudják őket tartani. A lap azt is felhozza, hogy miközben általában a szenátus republikánus kézben tartásával „tartják kordában” a baloldalt, azonban ezúttal egy nagyarányú demokrata többség a felsőházban éppenséggel a mérsékelt centristák túlsúlyát növelné a kongresszus radikálisaival szemben.

A demokraták egyértelmű győzelme a republikánusoknak is kedvezne. A szoros verseny ugyanis megosztó, faji szempontból polarizáló taktikákra csábítaná őket, ami zsákutcába vezet egy egyre sokfélébb országban. A Trump-ellenes republikánusoknak igazuk van, amikor azzal érvelnek, hogy a trumpizmus erkölcsileg megbukott: a pártnak újjá kell születnie, és ehhez határozottan el kell utasítania Trumpot.

Amerika sorsdöntő választás előtt áll, a tét demokráciájának a természete. Az egyik út törékeny, személyi uralomhoz vezet, egy olyan államfővel, aki megveti a tisztességet és az igazságot. A másik valami jobbhoz vezet – olyasmihez, ami közelebb áll az értékekhez, aminek köszönhetően Amerika inspirációt jelentett szerte a világon.

Első ciklusában Trump romboló elnök volt, az újraválasztása a legrosszabb ösztöneiben erősítené meg. Biden az ellentéte. Ha megválasztják, a siker nem garantálható – hogyan is lehetne? –, de a Fehér Házba a demokrácia legfontosabb ajándékával, a megújulás ígéretével lépne be, zárja cikkét az Economist.

(Címlapfotó: Joe Biden - Forrás: Agerpres/EPA)