Szinte könyörgött a miniszter a lakosságnak, hogy tartsa be a szabályokat

 

Rendkívüli sajtónyilatkozatot tartott az egészségügyi miniszter szerdán, két órával azután, hogy a hatóságok közölték a minden eddigi negatív csúcsot megdöntő fertőzési adatokat. Nelu Tătaru szinte könyörgött a lakosságnak, hogy tartsa be a szabályokat.

A miniszter közlése szerint jelenleg összesen 226 úgynevezett COVID-kórházban kezelik a koronavírussal fertőzött betegeket, és 1050 ágy van az intenzív terápiás részlegeken. Csakhogy míg hét hónapja napi 200 új esetet jelentettek, ma már ez a szám megközelítette a 3000-ret, az orvosi személyzet létszáma pedig nem változott – hívta fel a figyelmet.

„Az egészségügyi rendszer még bírja a megterhelést. Az orvosi személyzet, bár belefáradt, továbbra is kezeli a betegeket. (…) Az esetszámok a korlátozó intézkedések ellenére növekednek, ezzel a helyzettel együtt kell megküzdenünk. Kérem, tartsák be a védekezi is szabályokat” – mondta Nelu Tătaru, aki a rövid sajtónyilatkozata alatt a lakossághoz intézett felhívását háromszor is megismételte.

Virgil Musta, a temesvári Victor Babeș járványkórház főorvosa a szerdai adatokat kommentálva arra figyelmeztetett: kezdenek elfogyni a járvány elleni hatékony védekezés eszközei, és ha nem hoznak határozott intézkedéseket, akkor a helyzet nemsokára kicsúszik a hatóságok ellenőrzése alól, az orvosoknak pedig maguknak kell majd dönteniük, hogy kit kezelnek és kit nem.

Mint korábban írtuk, szerdán megdőlt a koronavírus-járvány valamennyi korábbi hazai rekordja: csaknem háromezerre ugrott a napi esetszám, minden korábbinál több, 82 fertőzött halt meg egy nap alatt, tovább nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek és a súlyos esetek száma. Az utóbbi 24 órában 2958 embernél diagnosztizálták a koronavírust: ez - az előző naphoz hasonlóan - több mint 70 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?