Horváth István szociológus: nem a járvány miatt volt alacsony a részvétel

Nem elsősorban a járványtól való félelem, hanem a kampány tematikájának tétcsökkentő hatása a magyarázata annak, hogy a legutóbbi választásokhoz képest alaposan megcsappant a romániai választók szavazókedve – jelentette ki a Maszolnak vasárnap este Horváth István szociológus.

A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatóját az országos és a magyar részvételről kérdeztük a 20 órás adatok ismeretében. „Azt szokás mondani, hogy az embereket a félelem vagy a remény mozgósítja. Ez esetben azt lehet mondani, hogy most vasárnap távol tartotta a félelem az emberek nagy részét az urnáktól, reményt kevesen tudtak nyújtani. Ez rányomta a bélyegét a választásokra” – jelentette ki.

Arra a felvetésünkre válaszolva, hogy a részvétel alig marad el a négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokon jegyzett aránytól, Horváth István emlékeztetett: a legutóbbi megmérettetéshez, az európai parlamenti választásokhoz képest igen nagy a lemaradás. „Az utóbbi 30 év tanulsága az volt, hogy a helyhatósági választások mozgatják meg a leginkább az embereket. A négy évvel ezelőtti önkormányzati választások, amikor 50 százalék alatti volt a részvétel, kivételnek tekinthetők” – magyarázta.

A szociológus úgy véli, az alacsony részvétel elsősorban nem a járványtól való félelemmel magyarázható. „A kampány témáinak nem volt mozgósító hatása. Mindenki a nagypolitikához viszonyult. Ez a retorika az emberek számára nem a megoldást jelentette. A jelöltek kevés olyan témát tudtak megmutatni, ami emeli a választások tétjét” – részletezte Horváth István.

A magyar közösségnek az országosnál lanyhább szavazási kedvét a szociológus azzal is magyarázta, hogy számtalan magyarlakta településen a polgármesternek nem volt ellenjelöltje. Ez elsősorban Maros, Hargita és Kovászna megyére volt jellemző. „Ez meg fog mutatkozni a megyeitanácselnök-választás eredményeiben. Ezeken a településeken nem volt az emberek számára akkora tétje a választásoknak” – magyarázta.

Horváth István felhívta a figyelmet egy másik jelenségre. Szerinte azokon a településeken, ahol magas volt a részvétel az RMDSZ által szervezett előválasztásokon, a helyhatósági választásokra már elapadt a szavazási kedv. „Úgy tűnik, hogy áttevődött az országos törvénykezés szempontjából informális jellegű konzultáció szintjére a döntéshozatal. Olybá tűnik számomra, hogy az emberek letudták a szavazást az előválasztásokon” – fogalmazott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója.

Kapcsolódók

Kimaradt?