Derzsi László polgármesterjelölt: „Hagyják békén a családomat!”

„Tisztelettel kérek minden székelyudvarhelyit, függetlenül attól, hogy kit támogatnak: hagyják békén a családomat!” – fogalmazott pénteken reggel az udvarhelyi Star rádió Jelöltfaggató című műsorában Derzsi László. Az udvarhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt kihangsúlyozta: először és utoljára beszélt nyilvánosság előtt a magánéletéről.

Derzsi László Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje nem hiszi, hogy elődeink, szüleink vélt vagy valós vétkeit – ha vannak – a fiaknak, a jelenlegi szereplőknek a nyakába kell varrni egy kampány során. Úgy véli 2020-ban ez már nem fér bele egy politikai megmérettetésbe.

Derzsi László az udvarhelyi Star rádió Jelöltfaggató című kampányműsorában mesélt arról, hogy már egy tavalyi magánbeszélgetésen szóba került, hogy amennyiben harcba száll a polgármesteri székért, számítson arra, hogy a kampányban magánéletét, családjának múltját fogják lejáratási céllal felhánytorgatni. Mint mondta, akkor ezt nem vette komolyan. Hozzátette, hogy már a kampány kezdete óta szembesül azzal, hogy szóbeszédekben a válását, családi helyzetét firtatják. De túltette magát ezen, onnan merítve erőt, hogy függetlenül is el tudja vezetni a várost, ha a választók így döntenek.

„A hír a napokban jutott el hozzám. Megüzenték. Talán csak pletyka, esetleg beszélgetések szintjén merült fel, nem tudom, és annyira nem is lényeges. Egy papírról van szó, a néhai Kovács Sándor főesperes plébános szekuritátés dossziéjából, melynek egyik oldalán szerepel édesapámnak a neve. És tudom-e, hogy mit tett édesapám? És felkészültem-e arra, hogy a kampány során ez elő fog kerülni?” - mesélte Derzsi, majd így folytatta: „Elmentem édesapámhoz, hosszasan beszélgettünk és elmesélte, hogy a 70-es évek elején, amikor nővérem még 1-2 éves lehetett, azzal fenyegették meg, hogy az Árpád utcai házba, az egyéves gyermek szobájába bemegy a buldózer. És ő akkor aláírt. Mert azt mondta, hogy a gyermek életét nem lehet kockáztatni. Én nagyon szeretem édesapámat, nagyon tisztelem őt, és meg vagyok győződve, hogy szándékosan senkinek nem ártott. Az vesse rá az első követ, akinek hasonló helyzetben nem a gyereke, nem a családja lenne az első prioritása” – mondta a polgármesterjelölt, hangsúlyozva, hogy először és utoljára beszélt nyilvánosság előtt a magánéletéről.

Derzsi úgy fogalmazott, hogy ha 2020-ban Székelyudvarhely még mindig ott tart, hogy ilyen dolgokkal foglalkozunk, akkor az baj, az hatalmas probléma.

Derzsi László egy üzenettel fordult a hallgatókhoz és a közösségi médiában is közvetített felvétel nézőihez: „Tisztelettel kérek minden székelyudvarhelyit, függetlenül attól, hogy kit támogat a polgármesteri székért folytatott küzdelemben: hagyják békén a családomat! Egy politikai kampánynak nem szabad erről szólnia. Nem szólhat arról, hogy itt élő embereket beledöngöljünk a földbe. Ez nem visz előre. Ez nem a közösséget szolgálja. Hiszem azt, hogy fel tudunk nőni. Még van két hetünk. Bízom abban, hogy ez idő alatt jövőképekről fogunk beszélni, olyan dolgokról, amely a város fejlődését szolgálja.”

 

Kapcsolódók

Kimaradt?