Már csak a képviselőháznak kell rábólintania a gyermekpénz megduplázására

Első megkeresett házként a szenátus elutasította kedden a gyermeknevelési pótlék (gyermekpénz) többlépcsős emeléséről szóló sürgősségi rendeletet.

A munkaügyi bizottság negatív véleményezését 87 szenátor támogatta a plénumban, 29-en ellene szavaztak, 12 törvényhozó pedig tartózkodott.

Mint írtuk, a munkaügyi bizottság kedd délelőtt negatívan véleményezte negatívan az 1993/61-es törvény 3. cikkelyét módosító 123-as sürgősségi kormányrendeletet, amely a gyermeknevelési pótlék mindössze 20 százalékos növelését irányozza elő augusztustól. A jogszavbályról  képviselőház szavaz döntő házként. Ha ott is elutasítják, akkor hatályban marad az a törvény, amely a gyermekpénz megkétszerezését írja elő augusztustól.

A kormány július végén fogadta el a rendeletet, amelynek értelmében a gyermeknevelési pótlék augusztus elsejétől 20 százalékkal, 185 lejre nő. A jogszabály szerint az összeget 2021-ben és 2022-ben több szakaszban, összesen négyszer újból megemelik, egyenként 20 százalékkal. Az Orban-kormány pénzhiányra hivatkozva szeretne többlépcsős emelést. Tervét viszont a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kivételével minden parlamenti párt ellenzi, az RMDSZ is.

„Azt támogatjuk, hogy minél előbb érvénybe lépjen az RMDSZ által is megszavazott törvény, amely megkétszerezi a gyermeknevelési pótlékot. A kormány által javasolt húsz százalékos, lépcsőzetesen bevezetett növeléssel nem értünk egyet, ezért az RMDSZ szenátorai a lépcsőzetes emelést bevezető kormányjavaslat ellen szavaznak” – idézte az RMDSZ sajtóközleménye Cseke Attila szenátusi frakcióvezetőt még a felsőházi szavazás előtt.

A szövetség emlékeztet, hogy 2019-ben az RMDSZ szenátorainak szavazata döntő módon járult hozzá ahhoz, hogy a két éven aluli gyermekeknek járó 200 lejes támogatás 300-ra, a két éven felülieknek járó pedig 84 lejről 150 lejre növekedjen. Az RMDSZ törvényhozói támogatták szavazatukkal a gyermekpénz megduplázásáról szóló kezdeményezést is, amelynek értelmében 600 lejes gyermeknevelési pótlékot kapna minden 2 éven aluli gyermek, a 2-18 év közöttiek pedig 300 lejt kapnának. A fogyatékkal élő gyermekek, születésüktől fogva 18 éves korig, 600 lej értékű támogatást kapnának.

"A jelenlegi kormány azonban nem támogatja a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését, ők a szakaszos, két éven át tartó, húsz-húsz százalékos emelést javasolták. Az RMDSZ álláspontja világos, az azonnali megkétszerezést támogatjuk, nem a szakaszos növelést" – szögezte le Derzsi Ákos szenátor, a felsőház munkaügyi és szociális ügyekkel foglalkozó bizottságának tagja.

A jogszabályt első házként tárgyalta a szenátus, a végső döntést a képviselőházban hozzák meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?