Önkormányzati választások: beiktatták az Erdélyi Magyar Szövetség nevű pártszövetséget

A romániai pártszövetségek regiszterébe is bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nevű politikai szövetséget, miután arról múlt héten pozitívan döntött a bíróság, jelentette be szerdai, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Csomortányi István.

A pártszövetség EMNP-s társelnöke szerint, mivel senki nem fellebbezett a két magyar párt választási szövetsége ellen, már nincs akadálya annak, hogy az EMNP és az MPP közös listákat, polgármester és megyei tanácselnök jelölteket állítson a szeptember 27-i választásokra. Mezei János az EMSZ MPP-s társelnöke úgy értékelte a magyar közösség számára megtörtént a várva várt pillanat, hiszen a két magyar párt ideológiája és céljai közösek és a pártszövetség bejegyzése a közös munka kezdetét jelenti.

Bálint József indul a Kovászna megyei tanácselnöki tisztségért

Kovászna megye 42 közigazgatási egységéből 30-ban közös jelöltlistát indít az EMNP és MPP összefogásából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), illetve 16 háromszéki településen polgármesterjelöltjük is lesz, jelentette be Mezei János. Hozzátette: a háromszéki önkormányzat elnöki tisztségére Bálint Józsefet, az EMNP háromszéki elnökét, korábbi sepsiszentgyörgyi alpolgármestert és tanácstagot indítják.

Mezei János – aki Hargita megyében indul tanácselnök jelöltként – elmondta: Bálint Józseffel vállvetve szeretne dolgozni, hiszen ráfér a két székely megyére, hogy olyan vezetése legyen, amely a nemzeti oldalt képviseli és nem csak szlogenek szintjén képviselik a közösséget, hanem az tettekben is megnyilvánul. „A szemfényvesztés ideje lejárt, a tettek mezejére kell lépni, és olyan Kovászna és Hargita megyét teremteni ahol jó élni és lakni” – fejtette ki az MPP elnöke.

Bálint József: a választás szabadságát kínálják a háromszékieknek

Az EMSZ Kovászna megyei tanácselnökjelöltje, Bálint József kifejtette: megtisztelő számára, hogy a helyi önkormányzatban eltöltött 12 éves tevékenységét, alpolgármesteri és tanácsosi tapasztalatát és 30 éves vállalkozói múltját figyelembe véve az EMSZ társelnökei „a háta mögött” úgy egyeztek, hogy ő legyen a háromszéki tanácselnök jelölt.

„Tudom, hogy nem én vagyok az első számú esélyes, de nem lesz könnyű dolga annak, akit favoritnak tekintenek”, fejtette ki Bálint József. Rámutatott: fontosnak tartja, hogy a politikai ellenfelek ne legyenek ellenségek is, ám indulásával a választás szabadságát kínálja a háromszékieknek, mert meggyőződése, hogy a verseny a haladás motorja.

Bálint József célként tűzte ki, hogy rámutasson a 30 év alatt felhalmozott hiányosságokra, miszerint a háromszéki önkormányzat és a települések sok helyen sok pénzt költöttek, ám nem minden esetben hatékonyan. Az EMSZ háromszéki tanácselnök jelöltje szerint vannak aszfaltrétegek, amelyek a kelleténél vékonyabbra sikerültek, vagy aszfaltcsíkok, amelyek a szükségesnél rövidebbek, egyes középületek állapota rosszabb, mint 30 éve volt, az önkormányzatok nem élnek a közigazgatási törvény által biztosított önrendelkezési jogokkal és az országos bértáblán a háromszékiek a kullogók között vannak, sorolta.

Újságírói felkérésre, hogy az általa felsorolt hiányosságokból soroljon néhány konkrétumot, Bálint József elmondta: a Telek és Szörcse között lefektetett aszfaltútból 1 kilométer hiányzik, hogy a két települést teljesen összekösse, a Gidófalva és Angyalos közti aszfaltút helyenként alig 2 centiméteres, ami vékonyabb a kelleténél, a Bálványos fele vezető utat még nem sikerült felújítani. Elhanyagolt középületek közé sorolta a sepsiszentgyörgyi tüdőkórház és a pszichiátria és a volt fogorvosi kabinetek ingatlanait. Bálint József a törvények által biztosított, de ki nem használt helyi önrendelkezési lehetőségként említette, hogy nyolc évvel ezelőtt a székely zászló ki volt helyezve a polgármesteri hivatalok bejárataihoz ám miután a tanácsokban megfogyatkoztak az ellenzéki tanácstagok a zászlók is eltűntek.

Újságírói kérdésre, hogy ez nem tulajdonítható-e inkább Dan Tanasă által indított pereknek, Csomortányi István kifejtette: probléma az, hogy folyamatos defenzívában vagyunk, ahelyett, hogy annyi magyar feliratot helyeznénk ki, hogy azt húsz Dan Tanasă se tudja leperelni. Mezei János pedig elmondta: bátor vezetőkre van szükség, olyanokra, akik vállalják a tisztségükkel járó felelősséget és a problémákat is.

Kapcsolódók

Kimaradt?