Több százezer, egészségre veszélyes maszkot vontak ki a forgalomból

Több százezer,  egészségre veszélyes maszkot vont vissza a polcokról a fogyasztóvédelmi hatóság, miután kiderült, hogy ezek ahelyett hogy védenének, inkább kárt okoznak.

 

 

„FIGYELEM! Van egy pár olyan maszk a kereskedelmi forgalomba, amely veszélyes termékként került fel a RAPEX riasztási rendszerbe. A maszkok szűrőképessége nem éri el a szükséges szintet, és nem illeszkednek megfelelően az arcra. Következésképpen a megengedettnél magasabb arányban jutnak át rajta a részecskék és a mikroorganizmusok” – írja Facebook-oldalán közölt bejegyzésében Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója, aki több fotót is megosztott a kifogásolt maszkokról. 

A Digi24 hírtelevízió megkereste Eduardt Cozminschi ANPC-elnököt, aki azzal egészítette ki kollégáját, hogy 32 olyan maszkot hoztak forgalomba, amely nem felelt meg az uniós minőségvédelmi követelményeknek. „Egy maszknak legalább 95 százalékos haékonysággal kell szűrnie a por, a baktériumok vagy a pollen ellen, ahhoz, hogy 'átmenjen a vizsgán'" – fogalmazott. Hozzátette: ma már bárki gyárthat maszkokat, de ezek semmilyen védelmet nem biztosítanak. Sőt egyesek allergiás mellékhatásokat is kiválthatnak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?